Tudom, hogy a hűségre nézel,
a tiszta szívet szereted.
Tudom, hogy az kedves előtted,
aki útjában egyenes.
Tudom, tiszta vagy mint a fény,
a törvényed előttem ragyog.
De én úgy vagyok-e ember,
ahogy kívántad, ahogy akarod?
Ahogy gondoltad, ahogy szeretnéd,
ahogy terved volt énvelem:
– én tudom, hogy nem olyan vagyok,
nem így akartad Istenem!
Erősnek kellene lennem,
mozdíthatatlan, mint a szikla,
és a lelkem tiszta tükrének
a lényed ragyogni vissza.
A vigasztalás kellene lennem,
ott, ahol az öröm véget ért,
és meg kellene fűszerezni
mások ízetlen életét.
Egy nagy hangos kiáltással
süket fülekbe csengeni,
az életem kis rövid útján
a Te nevedet zengeni.
S ez mind-mind hiányzik belőlem,
üresen jár életem malma,
s a tompa zúgásban napjaim,
mint kalász nélküli szalma,
csomóban tornyosulnak már
haszontalan, gyümölcstelen:
– én tudom, hogy nem így akartad,
nem így akartad Istenem!
– Kérlek, könyörülj meg rajtam,
s ahogy terved volt énvelem:
ahogy szeretnéd, ahogy akartad,
úgy formáld át az életem.