További tanulmányozásra:

Mint a többi evangélium írója, úgy Máté is ír a feltámadásról. És ahogy a többi író sem, úgy ő sem mond ezen felül semmit arról, hogy mit jelent még a feltámadás. Bár leírják az eseményeket a feltámadásról, Máté, Márk, Lukács és János nem kínálnak részletes teológiai magyarázatot a történtekre, miközben ez az egyik pillére a keresztény hitünknek. Pál írásaiból kapjuk a legrészletesebb magyarázatot a kereszt jelentésének megértéséhez. „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek” (1Kor 15:20-22, RÚF). Pál ír arról is, hogy a „keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül” (Kol 2:12, RÚF). Péternek is van hozzátennivalója ehhez a fontos témához: „Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által” (1Pt 3:21, RÚF). Habár nem tudjuk pontosan, miért nem adnak az evangéliumok részletes magyarázatot a témában, néhány tudós éppen ebben látja az egyik bizonyítékát annak, hogy hiteles beszámolókkal van dolgunk. Merthogy sok évvel az események után miért hagyták ki az alkalmat, hogy részletes magyarázatot adjanak a feltámadásról, amiben azt akarták, hogy az emberek higgyenek? Ha az egész csak csalás és átverés lett volna, miért ne éltek volna a lehetőséggel, hogy megértessék az emberekkel mindazt, amit el akartak fogadtatni? Ehelyett egyszerűen elmesélték a történetet, semmit sem cifrázva azon mindenféle teológiai magyarázattal, mivel olyan eseményről számoltak be, ami nem szorult magyarázatra.

Beszélgessünk róla!

1. Jézus halálának pillanatában a templom ószövetségi kárpitja felülről lefelé kettéhasadt, és egy új szövetség kezdődött, amelynek új Főpapja Jézus Krisztus. „Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által,  azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett” (Zsid 10:19-21, RÚF). Hogyan segít mindez megérteni, hogy maga Krisztus a Főpapunk?

2. Máté evangéliuma számos témát felölel, sok mindenről beszámol. Mely dolgok ragadtak meg leginkább abból, ahogyan az evangélium bemutatja Jézust? Hogyan segíthet az Írás tanulmányozása még jobban megérteni, mit jelent kereszténynek lenni és követni Jézus tanítását?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: