Húsvét hetében a papok bárányok ezreit mutatták be áldozatként a templomban, amely a hegy tetején, a Kidron völgye felől vezető út végén helyezkedett el. A bárányok vérét az oltárra öntötték, ahonnan egy csatorna vezette le azt egy patakocskába, amely átszelte a Kidron völgyét. Az események idején a bárányok vére akár egészen vörösre festhette a patak vizét. Jézusnak és a tanítványoknak a vérvörös vízen kellett átkelniük a Gecsemáné-kertbe menet.

Olvassuk el Mt 26:36-46 verseit! Miért volt olyan nehéz Jézus számára a Gecsemáné-kerti tapasztalat? Mi történt valójában?

Nem a fizikai haláltól félt a Megváltó, amikor azért könyörgött, hogy múljék el tőle a pohár. Az a pohár, amely borzalommal töltötte el, az Istentől való elszakadás volt. Jézus tudta, hogy ha bűnné lesz értünk, ha vállalja a halált helyettünk, magára kell vennie Isten bűnnel szembeni haragját. El kell szakadnia Atyjától. Isten szent törvényének megsértése olyan súlyos tett volt, amiért csak a vétkes halála jelenthetett engesztelést. Jézus akkor jött el, amikor elérkezett az ideje, hogy meghaljon helyettünk, és így nekünk ne kelljen meghalni.

„Krisztus, amikor maga előtt látta az összeütközés minden lehetséges következményét, akkor a lelke megtelt rettegéssel, mert tudta, hogy esetleges veresége az Istentől való elválasztását jelentené számára. Sátán azt sugallta az Úrnak, hogy ha vállalja a kezességet a bűnös világért, akkor örökre elszakad Istentől; ezáltal azonosulna a Sátán királyságával, és soha többé nem lehetne közösségben Istennel… Elérkezett a rettenetes pillanat. Az a pillanat, amelynek el kellett dönteni a világ sorsát. Az emberiség sorsa még függőben volt. Krisztus még most is megtagadhatta volna a bűnös emberi nemzetségért meghatározott és elrendelt pohár kiivását. Még nem volt túl késő. Jézus még letörölhette volna orcájáról a véres verejtékcseppeket, és hagyhatta volna, hogy az emberek vesszenek el bűneikben. Azt mondhatta volna: A bűnös hadd kapja meg bűnéért büntetését, én pedig visszamegyek az én Atyámhoz. Vajon Isten Fia kiissza-e a megaláztatás és haláltusa keserű poharát? Vajon az ártatlan elszenvedi-e a bűn átkának a következményét, hogy megmentse a bűnöst” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 592., 596. o.)?

Miként kellene hatással lennie életünk minden részére annak, amit Jézus hajlandó volt felvállalni és megtenni értünk, különösen, ha mások megsegítéséről volt szó? Hogyan ábrázolódhatna ki még jobban az életünkben a jézusi jellem?