Az új szövetség

Olvassuk el Mt 26:17-19 verseit! Mi a jelentősége annak, hogy mindez húsvét idején történt? Lásd még 2Móz 12:1-17; 1Kor 5:7!

A mózesi történet természetesen a megváltás, a szabadulás története; amit Isten tesz azokért, akik önmagukért ezt nem tudnák megtenni. Mennyire találó ez az előkép arra, amit Jézus nem sokkal ezután megtett értünk!

Olvassuk el Mt 26:26-29 verseit! Mit mondott Jézus a tanítványainak? Mit jelentenek a szavai számunkra ma?

Jézus bemutatta a húsvét mélyebb értelmét. Az Egyiptomból való szabadulás csodálatos kiábrázolása volt Isten hatalmának és fennhatóságának, azonban ennek hatása csak korlátozottan érvényes. Ez nem az a megszabadítás volt, amelyre a zsidóknak vagy akár bármelyikünknek valójában szüksége van. Nekünk csak a Jézusban való megváltás, az örök élet a megoldás. „Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét” (Zsid 9:15, RÚF).

Jézus megmutatta a bor és a kenyér igazi jelentését; ezek a jegyek mind az Ő kereszthalálára mutattak. Tehát az állatáldozatokkal ellentétben, amelyek előre mutattak Jézus halálára, az úrvacsorában való részvétel visszamutat arra. A jelképek így minden esetben Jézusra mutatnak a kereszten. Ennek ellenére a keresztre feszítés nem a történet végét jelenti. Amikor Jézus arról beszélt a tanítványoknak, hogy nem iszik újra a szőlőtő gyümölcséből addig a napig, „amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában” (Mt 26:29, RÚF), ezzel a jövő felé, a visszajövetelére és azon túl terelte a tekinteteket.

Gondolkodjunk el Jézus szavain, amelyek szerint nem iszik addig a szőlőtő gyümölcséből, amíg az Atya országában együtt nem leszünk vele! Mit mond el ez számunkra a Jézus és a közöttünk lévő bensőséges kapcsolatról? Hogyan élhetjük át a vele való kapcsolat ilyen szorosságát ma?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: