Menekülés Jeruzsálemből

Olvassuk el Mt 24:15-22 verseit! Miről beszél Jézus az Igében? Milyen képet vázol fel válaszképpen a neki feltett kérdésre?

A „pusztító utálatosság” kifejezés alatt általában egy bizonyos szent dolog meggyalázását, megszentségtelenítését értjük. Jézus egyértelműen beszélt Jeruzsálem lerombolásáról, amely Kr. u. 70-ben bekövetkezett. Amint láttuk szerdán, Jézus vegyítette az erről az eseményről elmondottakat a világ állapotának leírásával, ami második eljövetele előtt lesz jellemző. „Krisztus a megátalkodott, hitetlen, lázadó és Isten büntető ítélete elé siető világ szimbólumát látta Jeruzsálemben” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 21. o.).

Még az elhagyatottsága idején is arra koncentrált az Úr, hogy megmentsen mindenkit, akit menthető. Lukács evangéliumában lényegében azt mondja a tanítványoknak, hogy mielőtt a „pusztító utálatosság” megjelenik, meneküljenek el: „Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda. Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva” (Lk 21:20-22, RÚF).

Amikor látták a keresztények Jeruzsálemben mindezeket megtörténni, Jézus figyelmeztetése szerint elhagyták a várost, miközben a zsidók többsége ottmaradt és elpusztult. Egyes becslések szerint több mint egymillió zsidó esett el a város ostromakor, és több mint kilencvenhétezren fogságba kerültek. „Azonban egy ideiglenes fegyvernyugvás alkalmával, amikor a rómaiak váratlanul szüneteltették Jeruzsálem ostromát, minden keresztény elmenekült, és állítólag egy sem vesztette az életét. A Jordántól keletre, egy hegy lábánál fekvő városban, Pellában találtak menedéket, mintegy 27 kilométerre délre a Galileai-tengertől” (The SDA Bible Commentary. 5 köt., 499. o.).

Emlékezzünk vissza egy olyan esetre, amikor valaki figyelmeztetett valamire, majd a nagy rémületre, amikor elérkezett az idő, és rájöttünk, hogy nem figyeltünk eléggé! Miért olyan életbe vágó, hogy ne csak az Istenben kapott csodálatos ígéretekre, de az általa megfogalmazott figyelmeztetésekre is odafigyeljünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: