Jézus Jeruzsálemben

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15;

Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12

„Sohasem olvastátok az Írásokban, hogy amelyik követ az építők megvetették, az lett a szegletkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünk előtt” (Mt 21:42, ÚRK)?

Mt 20:27-28 verseiben mondja Jézus: „és aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért” (ÚRK). Ez maga Jézus, aki a szolgák életét élte a földön, szolgálva az elveszettek, a betegek, a rászorulók szükségleteit, mégis sokan megvetették. Önmegtagadását, lemondását felfogni is alig tudjuk, ahogy a szolgaságát sem vagyunk képesek felfogni, de még inkább eláll a szavunk, amikor az örökkévaló Isten szembenéz azzal, ami az eljövetelének a célja, hogy „életét váltságul adja sokakért”. Önmegtagadása, lemondása rövidesen eléri a csúcspontját abban a titokban, amibe „angyalok vágyakoznak beletekinteni” (1Pt 1:12, RÚF) – a kereszthalálban.

E heti tanulmányunk néhány nagyobb eseményt és tanítást vesz számba, amelyek a Jeruzsálembe vezető úton történtek. Jézust nem koronázták földi királlyá, ahogyan sokan szerették volna és remélték, hanem helyette Isten „bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5:21, RÚF).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: