És velünk mi lesz?

Mi történt közvetlenül a főemberrel való találkozás után? „Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz” (Mt 19:27, RÚF)? A szöveg hallgat arról, mi váltotta ki Péterből ezt a kérdést, azonban könnyen lehet, hogy önkéntelen érzelmi reakció volt a részéről a főember távozása után. Úgy tűnik, Pétert megérintették a történtek, hiszen ellentétben azokkal, akik elhagyták vagy csak egy ideig követték a Megváltót, ő és a többi tanítvány mindent feladott Jézusért. Hűségesek maradtak hozzá, még ha nagy árat kellett is fizetni érte. Ezért hangzik el a kérdés: És akkor velünk mi lesz?

Saját, mai nézőpontunkból a kérdés akár egy újabb mutatója is lehetne annak, hogy milyen keményszívűek és lelkileg mennyire vakok voltak a tanítványok (bizonyos szinten legalábbis). Másrészt, miért ne lehetne feltenni ezt a kérdést? Miért ne vágyhatna rá, hogy tudja, mit kap cserébe Jézus követéséért? Az élet végül is nehéz, még azok számára is, akik a legjobbat kapják belőle. A bűneset következményeként mindannyian ki vagyunk téve traumáknak, csalódásoknak, a létezés fájdalmának. Az 1800-as évek Itáliájában élt gondolkodó, Giacomo Leopardi írta ezt az emberi lét megsemmisítő boldogtalanságáról: „Amíg csak érzi az ember, hogy él, örömtelenséget és fájdalmat is érez.” Az élet gyakran küzdelem, és még a jó dolgok is sokszor rosszakkal vegyülnek világunkban. Így Péter kérdése tökéletesen érthető. Az élet nehéz, és felmerül a kérdés, milyen előnyünk származik abból, hogy követjük Jézust? Mire számíthatunk cserébe a Jézus iránti elkötelezettségünkért, amit kérésére hoztunk meg?

Hogyan reagált Jézus a kérdésre (lásd Mt 19:28–20:16)?

Figyeljük meg, hogy Jézus nem dorgálja meg Pétert önző viselkedésért vagy valami hasonlóért! Először egyenes választ ad, majd elmondja a szőlőmunkások és a napszám példázatát. Az eltelt évszázadok alatt sokat vitatkoztak a példázatban elhangzottak értelme felől, noha az alaptanítása világos: azt fogod kapni Jézustól, amit megígért neked.

Mit felelnél, ha valaki megkérdezné: „Mit kapok majd azért, amiért szolgálom Jézust?”


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: