Miután táplálta, gyógyította az övéit, prédikált a zsidóknak, Jézus fontos döntést hozott. Elment a zsidók földjéről és a pogányok területére lépett be.

Olvassuk el Mt 15:21-28 verseit! Miként érthetjük meg a történetet?

Több tekintetben sem könnyű történetről van szó, mivel nem halljuk az eredeti hangsúlyokat, nem látjuk az arckifejezéseket. Először elutasítónak tűnik Jézus; majd, amikor az asszonyhoz beszél, szavai nyersnek hangzanak: „Nem jó a fiak kenyerét elvenni és odavetni az ebeknek” (26. vers, ÚRK).

Mi lenne, ha kipróbálnánk ezt a megközelítést? Tegyük fel, valaki kérne a csipszedből, mire te ezt mondanád: „Nem lenne helyes a kutyáknak dobni a csipszemet.” Ez bizony nem a legjobb módja annak, hogy barátokat szerezz, ugye? Van azonban a történetben néhány dolog, amit meg kell értenünk. Először is, való igaz, hogy a zsidók ezekben az időkben úgy utaltak a pogányokra, mint a kutyákra, méghozzá mint az utcán kóborló, koszos kutyákra. Jézus azonban egy lényegesen gyengédebb kifejezést használt, amit kiskutyának vagy kölyökkutyának fordítunk, és a háziasított, a gazdájával lakó, a gazdája asztaláról táplált ebre utal. Másodsorban, a kánaánita nő Dávid Fiának nevezi Jézust. Ez azt mutatja, hogy nem idegenkedik Jézus zsidóságától. Jézus pedig jó tanár módjára beszédbe elegyedik vele, talán próbára is teszi. Craig Keener ezt írja: „Jézus talán azt kérte a nőtől, hogy értse meg igazi küldetését és azt, hogy ki is Ő valójában. Máskülönben úgy viszonyulhatott volna hozzá, mint egy vándor csodatevőhöz, akikhez a pogányok gyakran fordultak ördögűzésért. Viszont felszólította, hogy ismerje el Izrael elsőségét az isteni tervben, amit elfogadva saját függő helyzetét is elismeri… Hasonlíthatjuk ezt ahhoz, amikor Elizeus meghagyta Naámánnak, hogy fürödjön meg a Jordán folyóban, noha ő inkább az arám folyókat, Abanát és Pharpart részesítette volna előnyben…, ami végül is oda vezetett, hogy Naámán elismerte Izrael Istenét és földjét (2Kir 5:17-18)” (The Gospel of Matthew: A Socio- Rhetorical Commentary, 417. o.). Végül valószínűsíthető, hogy a nő a görög társadalom felsőbb osztályába tartozhatott, ahhoz az osztályhoz, amely „rendszeresen elvette a Tírusz környéki elszegényedett zsidók kenyerét… Jézus ebben a helyzetben visszájára fordította az erőviszonyokat, merthogy a ťkenyérŤ, amelyet Jézus felajánl, elsősorban Izraelé…; ennek a ťgörögnekŤ pedig most egy vándor zsidóhoz kell könyörögnie segítségért” (uo.). Nem könnyű a szöveg, azonban bíznunk kell Jézusban. A párbeszédben Jézus nem járt el méltatlanul – ahogy a szamaritánus asszony esetében, Jákób kútjánál sem tette. Mire Jézus távozott, az asszony lánya meggyógyult, a hite pedig megerősödött Dávid Fiában.