További tanulmányozásra:

Valaki azt mondta: „Akár vallásos, akár nem vallásos jó emberek viselkedhetnek jól, rossz emberek pedig rosszul. Ahhoz azonban már a vallás kell, hogy jó emberek gonosz dolgokat tegyenek.” Az 1600-as évek francia misztikus gondolkodója, Blaise Pascal híres figyelmeztetése szerint: „az emberek sosem cselekszik olyan gondossággal és olyan élvezettel a gonoszt, mint amikor vallásos meggyőződésből teszik ezt.”

Ezek a gondolatok némileg túlzóak, azonban sajnos van bennük igazság. Ez az igazság szintén megjelenik a heti leckénk mondanivalójában, a farizeusok és a szombat kapcsolatában. „Amikor Jézus azzal a kérdéssel fordult a farizeusokhoz, hogy szabad-e szombatnapon jót vagy gonoszt cselekedni, életet menteni vagy kioltani, saját gonosz szándékaikkal fordította őket szembe. Ők keserű gyűlölettel életére törtek, míg Jézus életet mentett, örömöt okozott a sokaságnak. Jobb-e tehát szombaton ölni – ahogy titokban tervezték –, mint a beteget meggyógyítani, ahogyan Ő tette? Tisztességesebb dolog-e a szívben gyilkolni az Isten szent napján, mint minden embert úgy szeretni, hogy ez az irgalmasság cselekedeteiben jusson kifejezésre” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 234. o.)?

Megbeszélendő kérdések:

1. Mit értett vajon azon Jézus, amikor azt mondta, hogy „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” (Mt 12:7, ÚRK)? A válaszodhoz vedd figyelembe a következő igéket is: Ézs 1:11-17; Hós 6:6; Mt 9:10-13!

2. Miért olyan hajthatatlan annyi keresztény Krisztus szombatjának tagadása kapcsán, amikor egyébként nagyon hűségesek és szeretik Jézust? Mit tehetünk azon kívül, hogy megmutatjuk nekik a Biblia igei bizonyítékait, ami esetleg nyitottabbá teszi őket a szombattal kapcsolatban?

3. Hogyan tartod meg a szombatot? Miként nyerhetnél a szombattartásból mélyebb és gazdagabb áldásokat?

4. Jézus azt mondta, hogy „az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű”. Tedd fel magadnak a kérdést: hogyan tehetnéd könnyebbé a környezetedben élők terheit, az igájukat pedig elviselhetőbbé?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: