Amint egyértelműen láttuk az evangéliumokban, Jézus nem törölte el a szombatot. Inkább helyreállította, megszabadítva attól a tehertől, amit az emberek aggattak rá. Még évszázadok múltán is a nyugalom és az istendicsőítés napjaként ünnepelték a keresztények ezt a napot. Az V. századi történész, Socrates Scholasticus ezt írja: „A világon szinte minden gyülekezet megünnepelte a szent misztériumot (az úrvacsorát) minden hét szombatnapján, egyes korabeli beszámolók alapján az alexandriai és római keresztények mégis megtagadták, hogy hasonlóképpen cselekedjenek” (Ecclesiastical History. 5. köt., 289. o.). Nem kérdés tehát, miért rögzítették ezeket a feljegyzéseket az evangéliumokban: nem azért, hogy bárkit is eltávolítsanak a szombat megtartásától.

Olvassuk el újra Mt 12:12 versét, és figyeljük meg a kifejezést: „Szabad tehát szombaton jót cselekedni” (ÚRK). Mit kellene magába foglalnia a szombat megtartásának, nem csupán a közvetlen szövegösszefüggésben, hanem sokkal inkább szélesebb kontextusban, ahogy Jézus megfogalmazta?

Habár a zsidó törvények megengedték, hogy az életveszélyben lévő ember orvosi segítséget kapjon szombaton, Jézus még tovább ment. Olyan gyógyításokra is felhatalmazást adott, amelyekre egyéb napokon is sor kerülhetett volna. Ezeket észben tartva, nézzük meg, mit mond később Máté! „Ennélfogva minden írástudó, aki megtanulta, milyen a mennyek országa, hasonló az olyan gazdához, aki ót és újat [kincseket] hoz elő kamrájából” (Mt 13:52, ÚRK betoldással). Kétség kívül új kincseket is hozott Jézus a tanításában.

Olvassuk el Ézs 58:7-13 verseit! Hogyan segít hozzá az itt kijelentett igazság ahhoz, hogy megértsük, mit jelent igazán követni Jézust és a törvény elvei szerint élni, beleértve a szombat megtartását is? Mit kellene értenünk a „rések befalazója” kifejezésen, különösen a hármas angyali üzenet fényében?