A Hegyi Beszéd

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5–7;

13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10

„Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7:28-29, ÚRK).

Mózes második könyvében láthatjuk, amint Isten kivezeti Izrael népét Egyiptomból, „megkereszteli” a Vörös-tengerben, majd végigkíséri őket a pusztai vándorlás 40 évén, jeleket és csodákat téve, személyesen találkozva velük a hegyen, ahol a törvényt is adta nekik.

Máté evangéliumában pedig láthatjuk Jézust kijönni Egyiptomból, megkeresztelkedni a Jordánban, majd a Lélek kivezette a pusztaságba 40 napra, ahol Ő jeleket és csodákat tett; figyelhetjük, amint személyesen találkozik Izraellel a hegyen, megerősíti Isten korábban adott törvényét. Jézus végigjárta Izrael történelmét, eggyé vált Izraellel, és a Megváltóban teljesült a szövetség minden ígérete.

A Hegyi Beszéd a világon valaha elhangzott leghatásosabb prédikáció. Szavai nemcsak azokat érintették mélységesen, akik közvetlenül hallgatták Jézust, hanem mindenkit, aki az évszázadokon át, egészen a mi időnkig hallotta az életformáló üzenetet. Azonban nem elég csak hallani, alkalmaznunk is kell! A héten ezt a beszédet fogjuk tanulmányozni (Máté 5–7. fejezet), illetve, amit Máté 13. fejezetében mondott Jézus arról, hogyan kell az életünkben gyakorlatba ültetni a szavait.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: