„…és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1:23).

„Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. ťIsten képmásaŤ, az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő ťdicsőségének világoltatásaŤ (vö. 2Kor 4:4, 6). Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen ťVELÜNK AZ ISTENŤ. Ezért jövendölték róla, hogy ťnevét Immánuelnek nevezikŤ.

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Ő Isten Igéje volt – Isten gondolatait tette érthetővé. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: ťMegismertettem ővelük a Te nevedetŤ (Jn 17:26) – ťIrgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságúŤ (2Móz 34:6) –, ťhogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyekŤ (Jn 17:26). De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe ťangyalok vágyakoznak betekinteniŤ (1Pt 1:12), és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely ťnem keresi a maga hasznátŤ (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus a megközelíthetetlen világosságban lakozó Atya jellemét mutatta be” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 11-12. o.).