A bűn és a lázadás egyaránt hívatlan betolakodó, nem szerepeltek Isten ter-vében. Hallatlan nagy pusztítást okoztak, de amikor már a romlás kiváltó oka megszűnik, eljön az ideje annak, hogy Isten mindent visszaállítson a maga tökéletességében. Amíg ez meg nem történik, addig a nagy küzdelem nem zárul le végleg.

Mi emelkedik ki János leírásából Jel 21:1-2, 9-10 és 22:1-3 szakaszaiban? Mit jelent mindez?

Amikor János bemutatja az új eget és új földet, megismétli Péter szavait: „az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak” (2Pt 3:10). Mindannyian jól tudjuk, hogy a földnek nem csak apró kozmetikázásra van szüksége. Minden teljesen elpusztul, hogy teret engedjen egy egészen új életformának.

János azt is megjegyzi, hogy nem lesz többé tenger (Jel 21:1). A jelenések könyvét Pátmosz börtönszigetéről írta, ahonnan a tenger miatt nem menekülhetett el. Ma, még egy modern hajóval is több órába telne, mire elérnénk azt a szigetet, ahol János írt. Az újjáteremtett földön nem lesz többé semmiféle akadály, ami gátolná a megváltottak szabad mozgását vagy a szeretteikkel való találkozását.

A leírás alapján az Új Jeruzsálem különlegesen látványosnak ígérkezik. János a bibliai idők városaihoz illő kifejezésekkel mutatta be, hiszen ő csak ezeket ismerhette. Csakhogy az I. századbeli, római építészetből kiinduló művészi elképzelések inkább ártanak, mert ennek a városnak „építője és alkotója az Isten” (Zsid 11:10).

Emberi ésszel szinte fel sem foghatjuk, milyen lesz majd Isten városa! Milyen öröm engedni, hogy a képzeletünk szabadon szárnyaljon, miközben megpróbáljuk magunk elé idézni, mit is tartogat számunkra Isten! A város óriási méretei is azt sejtetik, hogy nem kell a hely szűke miatt aggódni, mindenki elfér!

Nézzünk szét a természet világában, csodálkozzunk rá a sok szépségre! Mit hirdet mindez Isten jelleméről már most is, amikor a bűn rontása szintén látható? Amit most látunk, hogyan késztethet arra, hogy bizalommal és reménységgel várjuk azt, amit még nem láthatunk?