A LAODICEAI GYÜLEKEZET

Laodiceának is bemutatkozik Jézus: „az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete” (Jel 3:14). Krisztus isteni természetének meghatározó vetületeire mutatnak rá ezek a jellemzők. Az „Ámen” utalás Ézs 65:16 versére, ahol az „Ámen” szó fordításaként ez áll: „az igaz Isten”, ami tehát a szövetséghez kapcsolódik. Jézus a hatalmas Isten, aki megtartja a szövetségét, Isten, aki beváltja az üdvösségre és helyreállításra vonatkozó ígéreteit. Jézus „igaz bizonyság” is, aki bemutatja népének, hogy valójában milyen az Isten (Jn 1:18; 14:8-10; Jel 1:5; 22:16). Mindezek mellett Ő a Teremtő is (Kol 1:16-17).

Mire szólítja Jézus Jel 3:14-22 szakaszában ezt a gyülekezetet? Mit jelent ez számunkra, ma?

Miután az első szövegek elmondják, kicsoda valójában Jézus, szükséges tisztázni a gyülekezet helyzetét is. Vagyis, azt mondhatnánk, hogy csak akkor ismerjük meg önmagunkat igazán, ha előbb megismerjük Istent. E gyülekezet tagjai valójában annyira áltatják magukat, hogy a valóságnak pontosan az ellenkezőjét képzelik magukról (Jel 3:17). Jézus kéri őket, hogy tegyék meg a kellő lépéseket, lássák tisztán, valóságosan a dolgokat, és szükség szerint változtassanak (18. vers).

Ha ezt nem teszik meg, a másik út az isteni ítélet lesz, méghozzá két szakaszban. Az első, hogy talán szükség lesz némi régimódi szülői fenyítésre (19. vers). A következő eshetőség, hogy Isten „kiköpi” őket a szájából (16. vers, ÚRK), mint egy korty poshadt vizet.

Ez a gyülekezet különösen közel került ahhoz, hogy kivettessen Isten színe elől, mégis a legnagyobb ígéreteket kapja. Jézus velük akar vacsorázni (20. vers). Ez az együttlét csak közeli barátok számára fenntartott alkalom. A későbbiekben pedig megígéri nekik, hogy majd vele együtt ülnek a trónján (21. vers).

Érdekes nyomon követni a hét gyülekezet kapcsán, hogyan válik a nép egyre hűvösebbé Istennel és hogyan távolodik el tőle. Miként történik ez meg? A csata már eldőlt, mégis mintha némelyek kitartóan kapaszkodnának a gonoszságba és a sötétség erőibe. E gyülekezetek történelmét áttekintve kérdés nem fér hozzá, hogy látjuk a nagy küzdelem kibontakozását és megnyilvánulását. Így megy ez majd egészen Jézus második eljöveteléig!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: