THIATIRA ÉS SZÁRDISZ

Olvassuk el Jel 2:18–3:6 szakaszát! Mi minden történt ezekben a gyülekezetekben? Milyen szempontból mondható, hogy közösségként és egyénileg is ugyanezekkel a dolgokkal küzdünk? Itt hogyan mutatkozik meg a nagy küzdelem?

A thiatirai gyülekezetnek szóló bemutatkozásból (Jel 2:18) kitűnik, hogy Isten népére egyre nagyobb megpróbáltatások és zavaros idők várnak. A tűzlángú szem és az izzó fényű érc metaforái nemcsak Jel 1:14-15 verseiben fordulnak elő, hanem eredetileg Dániel 10. fejezetében. A próféta lát valakit, akinek a szemei „olyanok, mint az égő fáklyák”(ÚRK), a lábai pedig „mint az izzó ércnek színe” (Dán 10:6). Később, a végidőben Krisztus felkel és megszabadítja népét. Amikor Isten népe helyzete a legkilátástalanabbnak tűnik, Isten maga lép közbe megmenteni azokat, akiknek neve az élet könyvében található (Dán 12:1).

A szárdiszi gyülekezetnek Jézus úgy mutatkozik be, mint akinél van az Isten hét lelke és a hét csillag (Jel 3:1; 5:6). A Megváltó itt is tevékeny a színfalak mögött, és a menny erőit felsorakoztatja, hogy garantálja egyháza biztonságát.

E két gyülekezet bemutatása mély aggodalomra ad okot. Thiatirában ugyan látszik némi javulás (Jel 2:19), de tagjai olyanok, mint Izrael népe Jezábel királyné idejében. Szárdiszban pedig a nép lelkileg halott (Jel 3:1).

E problémák ellenére Jézus bátorítja a gyülekezeteket. Kijelenti, hogy Thiatirában sokan vannak, akik „nem ismerik a Sátán mélységeit”, és biztatja őket: „ami nálatok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök” (Jel 2:24-25). Szárdiszban is van „egy kevés”, akik „nem szennyezték be ruháikat” (Jel 3:4, ÚRK).

Jézus ezeknek a hűségeseknek kínál külön áldásokat. Thiatirának ígéri „a hajnalcsillagot” (Jel 2:28), amit később önmagával azonosít (Jel 22:16). Szárdisznak pedig üzeni, hogy helyük lesz a mennyben, és vallást tesz a nevükről „az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt” (Jel 3:5).

„…tartsd meg azt, és térj meg” (Jel 3:3)! Mit kell megtartanunk és miből kell megtérnünk? Miért kapcsolódik szorosan össze ez a kettő?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: