TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Péter figyelmeztetett, hogy a csúfolódók majd azt mondják: „minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van” (2Pt 3:4, RÚF). Ez nem újdonság, ugyanezt mondták az emberek az özönvíz előtt is. „Amint múlt az idő, és nem látszott semmi változás a természetben, a korábban félelemtől remegő emberek kezdtek fellázadni. Azt gondolták, ahogy ma is sokan, hogy a természet a természet Istene felett áll, és törvényei olyan szilárdak és megalapozottak, hogy még Isten sem tud változtatni rajtuk. Úgy okoskodva: ha Noé igazat mondana, a természet rendje megváltoztatna. Noé tanítását csalásnak tüntették fel a világ előtt – hatalmas csalásnak! Isten intéseivel szembeni megvetésüket azzal fejezték ki, hogy pontosan azt csinálták, mint az intés előtt… Azt hangsúlyozták, ha bármiben is igaz volna az, amit Noé mond, a hírneves emberek – a bölcsek, az okosok, a nagyok – megértenék azt a dolgot” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 67. o.). A mai „nagy emberek” is hasonlóan beszélnek: a természet törvényei nem változnak, és minden úgy van most is, mint azelőtt volt. Tulajdonképpen azt állítja az evolúció tana, hogy az élet olyan természetes folyamatok révén alakult ki, amelyeket meg lehet magyarázni, legalábbis elméletileg, a természet törvényeinek működése által. Szerintük egy nap a tudomány majd teljes magyarázatot tud adni, és semmiféle istenre nem lesz szükség. Az akkori „nagy emberek” tévedtek, mint ahogy a mostaniak is tévednek. Ezért írta Pál: „Mert e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt” (1Kor 3:19). Így volt ez az özönvíz idején, majd Péter korában, de így van ez ma is.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Péternek számos oka volt arra, hogy higgyen Jézusban, és hangsúlyozta a „prófétai beszéd” bizonyosságát is. Nekünk miért olyan fontos a prófécia? Az első advent idején hogyan bizonyították a prófétai kijelentések, hogy valóban Jézus a Messiás? Milyen reményt ébreszt bennünk ez a második adventtel kapcsolatban? Hiszen a próféciák nélkül hogyan is tudhatnánk a második advent ígéretéről és reménységéről?

2. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy leginkább csak a tizenéveseket és a fiatal felnőtteket befolyásolja a környezet nyomása. Csakhogy nem ez a helyzet. Mindannyian vágyunk rá, hogy szeressenek és elfogadjanak a társaink. Hiszen még bizonyságot tenni is sokkal jobban tudunk, ha az emberek szeretnek, nem igaz? Mit tehetünk, hogy miközben igyekszünk mások kedvében járni, azért a hitkérdésekből ne engedjünk? Miért könnyebb hitkérdésekben megalkudni, mint ahogy azt általában gondoljuk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: