SIETTETNI JÉZUS VISSZAJÖVETELÉT

Néha talán úgy érezzük, hogy vég nélkül kell várnunk Jézus visszajövetelére, viszont Istennek nem jelent gondot az idő. „…egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap” (2Pt 3:8). Az egész Szentírás azt hangsúlyozza, hogy közel a vég – az Ószövetség az Úr napjára vonatkozóan, az Újszövetség pedig Krisztus visszatérését illetően.

Milyen távolra mutat az a remény, amit 2Pt 3:8-14 szakasza tár elénk? Lásd még Dán 2:34-35, 44!

A klasszikus idői próféciákból megtudjuk, hogy Isten határt szabott a gonosz fennmaradásának és a várakozásnak. A próféciákban felvázolta, hogy milyen stratégiát követ a bűnnel és a szenvedéssel kapcsolatban, és hogyan fogja visszaállítani a föld eredeti tökéletességét.

Amit a világ végéről gondolunk, az mindenképpen hat a jelenünkre, az életvitelünkre (2Pt 3:12). Ha lázadást vált ki belőlünk a gondolat, hogy Isten beleszól a mi kis világunk dolgaiba, akkor hajlamosak leszünk a cinizmusra és csatlakozunk a csúfolódók táborához. Ha pedig megértjük, hogy a kegyelmes Isten végül közbelép és elsöpri a tűrhetetlen romlottságot és az emberi jogok letiprásának burjánzó megnyilvánulásait, akkor bizalommal várjuk „az új eget és új földet… amelyekben igazság lakozik” (13. vers).

Péter ismét hangot ad aggodalmának azzal kapcsolatban, hogy milyen a hozzáállásunk és a magatartásunk. Bátorít, hogy „igyekezzünk” „szeplő és hiba nélkül valók” lenni (14. vers, ÚRK). Ha a következő vers nem lenne ott, azt gondolhatnák, hogy a „cselekedetek” vallását tanítja, viszont szavaival a félreértés lehetőségét is kizárja: „a mi Urunk hosszútűrését üdvösségnek tartsátok” (15. vers, ÚRK).

Célunk a feddhetetlenségre törekedni. Azért is írja az Ige Jóbról, hogy „istenfélő volt, és kerülte a rosszat” (Jób 1:1, ÚRK). Krisztus így állít bennünket az Atya elé (1Kor 1:8; Kol 1:22; 1Thessz 3:13; 5:23). Szeplő nélkül? Ilyennek kellett lennie az áldozati báránynak (pl. 2Móz 12:5; 3Móz 1:3), Jézus is ilyen volt (Zsid 9:14; 1Pt 1:19) és majd ekként állítja az egyházat az Atya elé (Ef 5:27).

Miért kell szüntelenül Jézus igazságára hagyatkoznunk, amit Isten hit által tulajdonít nekünk? Miért fontos közben arra törekedni, hogy győzni tudjunk a bűn fölött, növekedjünk hitben, kerüljünk minden rosszat és szent életet éljünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: