IGEN BIZTOS PRÓFÉTAI BESZÉD

Miért tartotta Péter különösen fontosnak a próféciát (2Pt 1:16-21)?

Az apostol sok eseménynek volt a szemtanúja, amelyek közül meg is említette pl. Jézus megdicsőülését (2Pt 1:18). Kiemelte a Jézusra vonatkozó próféciák fontosságát (19. vers). Ezek egyaránt komoly hatást tettek rá, ő azonban a legtöbbet az utolsó pontnál, a próféciáknál időzött. Ennek talán az lehetett a magyarázata, hogy tanítványként megszégyenült. Hányszor előfordult, hogy nem figyelt arra, amit Jézus mondott, mert úgy gondolta, jól tudja, miről van szó! Hányszor beszélt Jézus arról, hogyan bánnak majd vele a főpapok Jeruzsálemben, Pétert mégis többször váratlanul érték a fejlemények, pedig minden pontosan úgy történt, ahogyan Jézus előre megmondta. „Kudarcai” közül talán az volt a legfájdalmasabb, amikor Jézus megjövendölte a tagadását. Péter biztos volt benne, hogy ilyesmi nem történhet meg, ám amikor mégis bekövetkezett, az lehetett élete mélypontja.

Talán az apostol éppen ezért akart rávilágítani, hogyan lehet az ember Jézus hűséges követője. Emlékeztette a hívőket az „igen nagy és becses” ígéretekre, amelyek által „isteni természet részeseivé” válhatnak. Így kerülhetik el „a romlottságot, amely a kívánságban van e világon” (2Pt 1:4). Felsorolt számos, egymással összefüggő tulajdonságot, amelyek a keresztény élet meghatározó jegyei: hit, erény, ismeret, önuralom, kitartás, istenfélelem, testvériesség és szeretet (5-8. versek). Ezek segítenek elkerülni a romlottságot. E tulajdonságok mind egymásra épülnek, egységet képeznek. Pál ezeket nevezi a „Lélek gyümölcsének” – nem gyümölcseinek – (Gal 5:22-23), mert egymástól elválaszthatatlan egységet alkotnak.

Péter azzal folytatta, hogy a hívő nem botlik meg, ha élete részéve teszi ezeket az értékeket. Kérte is levele olvasóit: „igyekezzetek még inkább megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztatásotokat” (2Pt 1:10, ÚRK).

Ne feledjük, hogy Péter a hitben már megalapozott keresztényeknek írt. Egyáltalán nem azt érzékeltette, hogy ha valaki eleget tesz a követelmények egy bizonyos listájának, jegyet kap a mennybe. Csupán szembeállítja a kor általános viselkedési formáival a keresztényekre vonatkozó elvárásokat. Arra sarkall, hogy energiánkat ne pazaroljuk rossz dolgokra, inkább azzal foglalkozzunk, ami jó.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: