PÜNKÖSD

Jézus követői tíz napig imádkoztak, a Szentírás fényében értékelték Jézussal szerzett tapasztalataikat, az alázat és az elfogadás jeleit tanúsították egymás iránt, és végül engedték, hogy a Szentlélek elmélyítse bennük az igazság ismeretét. Amint egykor, a teremtés folyamatának kezdetén a Lélek a mélység felett lebegett, úgy Isten Lelke ekkor minden egyes tanítvány felett szintén ott lebegett, amikor is tüzes lángnyelvek jelentek meg felettük (ApCsel 2:2-3). Új kezdet, új teremtés volt.

Mi volt a jelentősége az ApCsel 2:5-12 verseiben feljegyzett eseménynek? Vö. 1Móz 11:1-9!

Az özönvíz után bizonyos idővel a föld lakói elhatározták, hogy olyan magas tornyot építenek, ami felér egészen az égig (1Móz 11:1-9). Isten azonban összezavarta a nyelvüket és szétszórta őket „az egész földnek színére” (7-9. versek), hogy megakadályozza öntelt és balga tervüket, és az általuk kiagyalt gonoszság új fajtáinak is elejét vegye (5-6. versek).

Pünkösdkor Isten ennek éppen az ellenkezőjét tette. Itt az emberek egy új csoportja volt, akik nem egy újabb Bábel tornyot akartak építeni, hanem készen álltak terjeszteni a jó hírt, hogy egyszer majd örökre eltűnik a világból a rossz.

Aznap Jeruzsálemben tartózkodtak emberek „minden nemzetből az ég alatt” (ApCsel 2:5, ÚRK; ellentétben a Bábel tornyánál bekövetkezett szétszóratással). Csodálkozva gyűltek össze, amint mindnyájan a maguk nyelvén hallották a tanítványok beszédét (6-11. versek).

Péter kihasználta ezt az alkalmat arra, hogy megszólítsa őket. Szólt a Szentlélek kitöltetéséről, ami felkészíti az embereket az Istennel való találkozásra (17-21. versek). Rámutatott a Messiás igazi küldetésére, és megfeddte a népet, amiért ők keresztre feszítették (23. vers). „Amit hallottak, szíven találta őket” (37. vers, ÚRK). Háromezren megkeresztelkedtek és csatlakoztak a tanítványokhoz (41. vers).

Többen azok közül, akik korábban Sátán késztetésére hozzájárultak Jézus kivégzéséhez, most a Szentlélek befolyása alatt megtértek és elfogadták Jézust. Ezek szerint milyen hatalma van Istennek nemcsak a legszörnyűbb bűnök megbocsátására, de még arra is, hogy a legkeményebb szíveket is meglágyítsa?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: