TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Leon Wieseltier egyik írásában beszámolt arról, amit a világ legszomorúbb történetének nevezett. Egy angol férfi, „S. B.” születésétől fogva vak volt. Ám 52 éves korában szaruhártya-átültetést végeztek el rajta, és attól fogva látott. S. B. életében először látott! Fantasztikus izgalmat jelenthetett neki, hogy végre megláthatta az őt körülvevő világot, ami addig rejtve volt előle. Majd Wieseltier idézett a könyvből, amelyben először olvasta a történetet. A szerző beszámolt róla, hogy S. B. „mocskosnak találta a világot, és bosszantotta a felpattogzó festék, meg a sok folt… Egyre több mindenben látta meg a hibát, tüzetesen vizsgálta a festés, meg a famunka apró szabálytalanságait, a maszatokat, és idegesítette, mert nyilván arra számított, hogy a világ sokkal tökéletesebb. Szerette az élénk színeket, de a kifakult fény látványa elkedvetlenítette. A depresszió egyre jobban elhatalmasodott rajta és általánossá vált. Fokozatosan visszavonult az aktív élettől, majd három évvel később meg is halt” (www.newrepublic.com/article/113312). Ajjaj! Egyik részről nehéz megérteni, másrészt viszont nem is olyan érthetetlen. Világunk elveszítette tökéletességét. Már vagy hatezer éve dúl a nagy küzdelem. A hatezer éves háború igencsak sok romot hagy maga után. Próbálunk ugyan javítani a világ helyzetén, mégsem tűnik úgy, hogy a dolgok jó irányba tartanának, sőt, minden egyre rosszabb lesz. Ezért van szükségünk a megváltás ígéretére, amit csakis azért kaphatunk meg, mert Krisztus győzött a nagy küzdelemben. Diadalt aratott a kereszten, és ennek áldásait ingyen felkínálja mindannyiunknak.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Milyen tanulságot szűrhetünk le magunknak S. B. történetéből?

2. Amint a keddi részben is láttuk, bizonyosan hittek Jézusban, akik így mentegetőztek: „Uram, uram, nem a te nevedben” tettük ezt meg azt? Viszont figyeljük meg, hogy válaszukban mire helyezték a hangsúlyt! Kire összpontosítottak? Mit tartottak a legfontosabbnak? Mire világít rá a saját válaszunk? Ezek szerint vajon miért és hogyan csapták be önmagukat ezek az emberek?

3. Tegyük fel, hogy egy barátod vagy rokonod tesz valamit, ami egyértelműen rossz. Hogyan viszonyulsz a helyzethez úgy, hogy először is ne ítéld el, másodszor pedig ne is tűnjön úgy, mintha elítélnéd?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: