A NYUGALOM FAJTÁI

„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek” (Mt 11:29). Hogyan adhat nyugalmat a lelkünknek, ha felvesszük Jézus „igáját”?

Jézus átfogó küldetése mellett, ami az embereknek az ellenségtől való megmentése volt, ez a vers személyes dimenziójú kérdésekre irányítja a figyelmet. Jézus e szavakat valójában Jeremiástól vette át, aki azt ígérte a népnek, hogy nyugalmat találnak a lelküknek, ha a környező népek pogány vallásaitól visszatérnek atyáik hitéhez (Jer 6:16). A nyugalom fogalma igen gazdag a Szentírásban. Magával Istennel kezdődik. Az Úr megpihent, amikor befejezte a teremtés munkáját (1Móz 2:2). Isten megpihenése vezette be a szombati nyugalmat, amit hetente megtartottak. Az évek során megünnepelték a nyugalmat az éves ünnepekkel (pl. 3Móz 16:31), minden hetedik évben, a „föld szombatjával” (2Móz 23:11) és minden ötvenedik esztendőben a jóbél évvel, amikor is felszabadították a szolgákat és elengedték az adósságot (3Móz 25:10). Örülhetett a nép a nyugalomnak, amikor Isten ott volt közöttük (2Móz 33:14), amikor nem támadt ellenség és baj (lásd 5Móz 25:19; 1Kir 5:4). Nyugalmat élveztek az Istentől kapott földön (Józs 1:13), főként a fogságból való visszatérés után (Jer 30:10). A vendégszeretettel az idegeneknek is lehetőséget nyújtottak a megpihenésre (1Móz 18:4), mindezek mellett a stabil családi élet is nyugalmat hoz (Ruth 1:9; Péld 29:17). Viszont Isten népének nem volt nyugalma sem a rabszolgaság idején, sem a fogságban (2Móz 5:4; JSir 1:3). A nyugalom elkerüli a gonoszokat is, akik mint a háborgó tenger, nem nyughatnak (Ézs 57:20), csak arra számíthatnak, hogy a halál és a sír hozza el számukra a pihenést (Jób 3:11, 13, 16-18). Jel 14:11 szintén komoly figyelmeztetést fogalmaz meg azoknak, akik a nagy küzdelem rossz oldalán állnak az utolsó napokban.

A Jézus által felkínált nyugalom igen nagylelkű csomag. Benne foglaltatik a szombat ajándéka, ami a Teremtővel eltölthető idő lehetőségét biztosítja. Krisztus ajánlata a nyugalomra figyelembe veszi, hogy elveszettek vagyunk, és minden létező módon helyreállít. Amikor pedig elcsúszunk (mint ahogy mindannyiunkkal előfordul), továbbra is megvan a lehetőség arra, hogy újból megtaláljuk a nyugalom helyét a Megváltó oldalán.

A szombaton kívül még milyen lehetőségeink vannak arra, hogy megtanuljuk élvezni az Isten által felajánlott nyugalmat? Hogyan találunk Jézusban nyugalmat a lelkünknek (lásd még Róm 4:1-6)?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: