Győzelem a pusztában

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 34:1-4; Máté 1:20-23; 3:7-12; 4:1-10;

János 9:39; Jelenések 21:10

„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10).

„Amikor Sátán meghallotta, hogy ellenségeskedés lesz közte és az asszony között, az ő magva és az asszony magva között, már tudta, hogy az emberi természetet megrontó munkája nem lesz zavartalan… De amikor a megváltás terve még jobban feltárult, Sátán és angyalai örvendeztek, hogy az ember elbuktatásával le tudják hozni Isten Fiát magasztos helyéről. Sátán azt mondta, hogy terve eddig eredményes volt a földön, és hogy Krisztus is legyőzhető lesz, amikor magára veszi az emberi természetet, és így az elbukott emberiség megváltása meggátolható” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 40. o.).

Ezen a héten, miközben Jézus pusztai kísértéseit tanulmányozzuk, láthatjuk, hogy talán soha nem mutatkozott meg olyan világosan a Bibliában a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem, mint amikor ők ketten nyíltan szemben álltak egymással. Sátán magáénak tulajdonította a világot, Krisztus pedig azért jött, hogy visszaszerezze. Mindebben központi szerepet kap a megváltási terv. Sátánnak nem sikerült megölnie Krisztust a születése után, ezért más módon próbálkozott, hogy meghiúsítsa az emberiség megváltását. Ennek a kibontakozását látjuk a pusztai megkísértésben.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: