Nehémiás története szintén abban a korban zajlott, amikor Izrael népe már nem politikai egységként, hanem idegen országokban szétszórtan élő maradékként létezett. Isten azonban mint mindig, hűséges volt szövetségi ígéreteihez, még akkor is, amikor a nép nem tartotta be a szövetség rájuk vonatkozó részét.
Olvassuk el Nehémiás könyve 1. fejezetét! Mi állt Nehémiás imája hátterében? Mennyiben emlékeztet Dániel imájára, arra, amit Dán 9:4-19 szakaszában találunk? Miről volt szó mindkét esetben, és hogyan mutatkozik meg ez a helyzet a nagy küzdelem egész drámájában?
A király kegyet gyakorolt, és engedélyezte Nehémiásnak, hogy visszatérjen Jeruzsálemet újjáépíteni. Érkezése után Nehémiás az első néhány napot arra szánta, hogy alaposan körülnézzen. Éjjel akarta szemügyre venni a várost, de olyannyira elborított mindent a sok rom, hogy nem jutott messzire (Neh 2:13-14), ezért kívülről szemrevételezte a falakat (15. vers).
Vajon hogyan győzte meg Nehémiás a vezetőket, hogy belefogjanak abba a munkába, amit addig lehetetlennek tartottak (Neh 2:16-18)? Ma mire taníthatná meg Nehémiás az egyházunkat?
Nehémiás ugyan először még a vezetőknek sem árulta el, hogy milyen céllal érkezett, mégis voltak, akik egyáltalán nem örültek a jövetelének, és mindent megtettek, amivel akadályozhatták Jeruzsálem helyreállítását (Neh 2:10, 19-20). Amikor nekikezdtek a falak kijavításának (Nehémiás 3. fejezet), az idegen népek vezetői haragra gerjedtek és bosszankodtak (lásd 4:1), gúnyolták a zsidók erőfeszítéseit (2. és 3. vers). Amikor pedig látták, hogy Isten népe komolyan vette a munkát (6. vers), dühükben támadást terveztek ellenük (7. és 8. vers).
Nagyon könnyen meghátrálhattak volna az építők, de mégis kitartottak a munkájuk elleni összes machináció ellenére is. Nehémiás bízott Istenben, és látta, amint a fal újjáépült, az ellenség fenyegetőzéseit pedig Isten kezébe helyezte (Neh 6:14-15).
Időnként mindannyian beleütközünk akadályokba. Hogyan lehet eldönteni, hogy mikor jobb visszalépni és mikor kell továbbhaladni?
Letöltés |
Letöltés |