A BŰNESET, 1. rész

A kígyó, amiről azt olvashatjuk, hogy minden más állatnál „ravaszabb” volt (1Móz 3:1), az egész bibliai történelemben erős szimbólummá vált. Mózes egy rézkígyót helyezett fel egy oszlopra, hogy a kivonulás idején a mérges kígyóktól megmart emberek ne haljanak meg, ha felnéznek rá (4Móz 21:5-9). Majd nagyjából hétszáz évvel később Ezékiás király az idővel bálványként tisztelt és okkult szertartásokra használt rézkígyót összetörette (2Kir 18:4). A jelenések könyve világosan rámutat, hogy a „régi kígyó” nem más, mint az, „aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak” (Jel 12:9).

Milyen taktikához folyamodott Sátán, amikor megkísérelte rászedni Évát (1Móz 3:1-5)?

A kígyó első szavai cinizmust és kételyt hintettek: „Csakugyan azt mondta az Isten…” (1Móz 3:1)? Ahelyett, hogy Éva azon tűnődött volna: vajon hogyan szólíthatja meg egy kígyó, azonnal lekötötte a hitet romboló, gúnyos megjegyzés. Sátán megkérdezte: „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek” (1Móz 3:1)? Ezzel azt sejtette (az eredeti nyelv alapján), mintha Isten minden fa gyümölcsének fogyasztását megtiltotta volna nekik, amikor valójában nem is ezt tiltotta meg az Úr. Sátán ezzel Isten jellemét akarta megkérdőjelezni, közvetlenül megtámadta az Urat. A kígyó bizonyára egészen összezavarta Évát, mivel az asszony a válaszában egy olyan részletet is megemlít, amit a bibliai feljegyzés szerint Isten nem mondott: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. De annak a fának a gyümölcséből, amely a kert közepén van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se érintsétek, hogy meg ne haljatok” (1Móz 3:2-3, ÚRK; vö. 2:17). Az érintés tilalmát kifejező részt Éva tette hozzá, talán zavarában. Az eddigi sikerek Sátánt még merészebbé tették, ezért nyíltan kétségbe vonta Isten hatalmát: „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4). A fán volt, megérintette a gyümölcsöt és mégis életben maradt, ami a kijelentését hihetőnek tüntette fel. Azután pedig felvetette az utolsó gondolatot: „Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz” (1Móz 3:5, RÚF). A kísértő olyan látszatot keltett, ami nemcsak Isten őszinteségét kérdőjelezte meg, de azt sugallta, hogy mintha még valami jótól is meg akarná fosztani őket az Úr.

Sátán hazugsággal elegyítette az igazságot. Soroljunk fel dolgokat, amelyeket az emberek elhisznek, pedig valójában keveredik bennük az igazság és a hazugság! Miért végzetes ez minden esetben, de kiváltképp teológiai kérdésekben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: