A MARADÉK

„Júda hitehagyásának utolsó éveiben a próféták intései látszólag nem sok eredményre vezettek. Amikor pedig a kaldeusok seregei harmadszor és egyben utoljára ostromolták Jeruzsálemet, mindenkit elhagyott a remény. Jeremiás teljes pusztulást jövendölt, és mivel változatlanul hangoztatta, hogy Júda adja meg magát, börtönbe vetették. Isten azonban nem hagyta reménytelen kétségbeesésben a városban levő hűséges maradékot. Jeremiás még akkor is kapott új kinyilatkoztatásokat a menny megbocsátó és megmentő készségéről, amikor a jövendölésein gúnyolódók szigorúan őrizték. Ezek a kijelentések azóta is a vigasz kimeríthetetlen forrását nyújtják Isten egyházának. Ítéletet hirdetni könnyebb egy prófétának, mint a bajban vigasztalni” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 289. o.).

Az uralkodó hitehagyás ellenére Istennek mindig volt egy kis létszámú hűséges népe. Bár sok próféta esetében, mint ahogy Jeremiás szolgálatában is a hangsúly a hitehagyás és a hűtlenség elkerülése volt, hiszen Isten ezektől kívánta megmenteni népét. A kinyilatkoztatás történelme során Istennek mindig volt egy hűséges maradék népe. Ez természetesen így folytatódik az idők végezetéig.

A maradék fogalma hogyan jelenik meg Jer 23:1-8 verseiben? Miképpen alkalmazható a maradék az újszövetségi időkre? Jer 33:14-18

A kutatók már korábban is egy messiási próféciát láttak az 5-7. versekben, Isten hűséges népének a megmenekülését. Bár az is igaz, hogy a babiloni fogság után a maradék visszatért Izraelbe, ám az új exodus nem volt dicsőséges. Isten terve beteljesedett Dávid leszármazottain keresztül, az „igazságos vesszőszál” valóságain, a Királyon keresztül, aki örökké uralkodik. Az iménti jövendölés részben teljesedett Jézus első eljövetelével (Mt 1:1; 21:7-9; Jn 12:13). Végső beteljesedése azonban Jézus második eljövetelével valósul meg (Dán 7:13-14), amikor Isten hűséges népe, az igaz maradék békében fog élni örökké. A megváltás, amit először az Egyiptomból való szabadulás jelképezett, most teljes, végleges és örök lesz.

Miben bízol? Hogyan tanulhatod meg, hogy egyre jobban bízzál Isten ígéreteiben és az életedben való végső megvalósulásában? Rendelkezel-e valami mással az ígéreteken túl?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: