SZERTARTÁSOK ÉS A BŰN

„Van egy dokumentum, ami rögzíti Isten végtelen erőfeszítéseit és harcát a szervezett vallással szemben, és ez a Biblia” (Terry Eagleton: Reason, Faith and Revolution: Reflections on the God debate. Kindle Edition, 8. o.). Nem teljesen igaz ez így, mert a Biblia vallása, az Isten embereknek adott vallása mindig is „szervezett vallás” volt. Másrészről pedig nem kétséges, hogy Jeremiás köny-vében az Úr kereste a lehetőséget, hogy az embereket elvonja a hideg, halott, de ugyanakkor szervezett szertartásoktól, amelyek uralták hitüket, olyan vallási cselekedetektől, amelyekről azt hitték, hogy elfedik bűneiket.

Bár korábban már erről szó esett, mégis érdemes megismételni, hogy Jeremiás küzdelme főként a vezetőkkel, a papokkal és olyan emberekkel volt, akik azt hitték, hogy Isten választottai, Ábrahám gyermekei, a szövetség népe és teljesen rendben van a kapcsolatuk az Úrral. Milyen szomorú csalódás lehetett ez, amire nekünk is mint Ábrahám magvának figyelnünk kell!

Mi a következő versek üzenete Jeremiás könyvében? Ami a legfontosabb, hogyan tudjuk ezeket az elveket alkalmazni az Úrral való járásunk esetében? Jer 6:20; 7:1-10

Olvassuk el Jer 7:9-10 verseit! Ha az „olcsó kegyelemre” keresünk példát, akkor itt megtaláljuk. Az emberek bűnöket követnek el, azután visszamennek a templomba és „imádják” az igaz Istent és bocsánatot kérnek vétkeikre? Ha ezek az emberek nem változtatják meg útjaikat, különösen azt a hozzáállást, ahogyan a gyengékhez viszonyulnak, akkor kemény ítélet elé néznek. Milyen csalódást élnek át hamis hitük miatt, miközben Isten bocsánatát várják, és közben azt teszik, amit akarnak; nem veszik figyelembe a szövetség feltételeit azért, hogy továbbra is bűneikben élhessenek.

Mi a különbség Jeremiás figyelmeztetése és Jézus szavai között, amit Mt 9:12 versében mondott? Miért fontos felismerni a különbséget?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: