ISTEN ÚTBAIGAZÍTÁSÁT KERESVE

Olvassuk el Jeremiás 42. fejezetét! Milyen hangsúlyos üzenet található itt, amely szól azoknak, akik Isten útmutatását keresik imádságban? Mit kérnek a vezetők Jeremiás prófétától? Jer 42:1-3

Úgy tűnik, hogy egész Izraelben csupán egyetlen biztos pont van: Jeremiás. Gyermekek és nők, fiatalok és idősek nyújtják felé kezüket, hogy legyen segítségükre, kérdezze meg Izrael Istenét, hogy mit tegyenek. Ismerték és tudták Jeremiásról, hogy Isten prófétája, és amit az Úr nevében mondott, az beteljesedett.

Megígérték: „Mindent úgy teszünk, ahogyan üzeni általad az Isten.” Eskü alatt elkötelezték magukat az emberek, hogy Isten akarata szerint cselekszenek. „Ha jó, ha rossz, hallgatni fogunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, amelyért mi téged őhozzá küldünk; hogy jó dolgunk legyen, mert mi hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára” (Jer 42:6). Szavaik elkötelezett vallomások voltak, mindazok után, amelyek velük történtek.

Vizsgáljuk meg, milyen párhuzam fedezhető fel Jeremiás próféta korábbi üzenetével: „Ne bízzatok az idegen hatalomban! Bízzatok az Úrban, Ő felvirágoztat benneteket és elhozza nektek a szabadulást, amikor itt az ideje! A szabadulás nem véletlenül következik be. Ahogy az idegen hatalmak nem segítettek korábban, most sem fognak támogatni benneteket.”

Isten figyelmeztette őket, mert ismerte szívüket és tudta: azon gondolkodtak, hogy visszamenjenek-e Egyiptomba (gondolj itt a jelképekre), ahol megkapják a hőn áhított biztonságot. Az Úr tehát nagyon világos és egyértelmű parancsot adott számukra, hogy ezt ne tegyék, mert ez romlást hozna az életükre.

Ismét fontos választás és döntés, amit nekünk is meg kell hoznunk: a Jézusba vetett hit és az engedelmesség által élet és béke – vagy nyomorúság és halál. Nem számítanak a körülmények, végül mindannyian ugyanazt a véget kapjuk. A maradékkal ellentétben a figyelmeztetés számunkra nem olyan látványos, de hasonlóképpen megkapjuk az útbaigazítást.

Élet vagy halál, áldás vagy átok? Milyen döntéseket hozol naponta, az élet vagy a halál döntéseit?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: