AZ ÚJ SZÖVETSÉG – 2. RÉSZ

Jeremiás próféciája az új szövetségről kétféleképpen értelmezhető: először Izrael Istenhez való visszatéréséről szól és arról, hogy az Úr a fogságból hazaviszi népét; másodszor Jézus messiási munkájára vonatkozik, mivel halálával érvényre juttatta a szövetséget, és ezáltal megváltoztatja az emberek és Isten közötti kapcsolatot. Az új szövetségen keresztül megértjük a megváltási terv mélységét, nem csupán részleteiben, mint korábban (Zsid 10:1).

Olvassuk el Lk 22:20 és 1Kor 11:24-26 verseit! Ezek a szakaszok hogyan utalnak vissza Jeremiás jövendölésére?

A kenyér Krisztus megtört testét jelképezi, amelyet az Ószövetségben a páskabárány is szimbolizált. A szőlő leve pedig jelképezi Jézus kereszten kiontott vérét, amelyről az új szövetség szól. Jézus munkássága nem az Újszövetséggel kezdődött, hiszen az Ószövetséget is felölelte, és a közösségi szolgálatokban is felfedezzük a kapcsolatot, ami összeköti Jézus életét a megváltási tervvel.

A kenyér és a bor a megváltási terv legrövidebb összefoglalása. Azonban ezek csak jelképek, de rajtuk keresztül érthetjük meg Isten áldozatos munkáját értünk. Az úrvacsora bemutatja Krisztus kereszthalálát, azonban második eljövetelére is utal, amely nélkül Jézus halála értelmetlen volna. Mire lenne jó Jézus első eljövetele a második nélkül, amikor a halottak feltámadnak és előjönnek sírjukból (1Kor 15:12-18; 1Thessz 4:16)? Jézus összekapcsolta a két gondolatot: „Mondom pedig néktek, hogy: mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában” (Mt 26:29). Kétségtelen, hogy Krisztus első megjelenése elválaszthatatlanul kapcsolódik a második adventhez. Az első eljövetel kiteljesedése a másodikban ér el céljához.

Amikor legközelebb úrvacsorát veszel, gondolj Krisztus ígéretére, hogy nem iszik a szőlőtőkének ebből a terméséből addig, amíg újra nem iszik velünk Isten országában. Milyen bátorítást jelent ez számodra? Mit mond el Krisztus közelségéről?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: