TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Amint láthattuk, az emberek a pozitív hírekben hisznek inkább és nem a rosszakban. Hanániás üzenetében hittek és nem Jeremiáséban. Ma is ugyanez történik. Sokan hisznek abban, hogy világunk idővel majd fejlődni fog. Azonban még egy olyan ateista, mint Terry Eagleton is nevetségesnek tartja ezt a gondolatot: „Ha létezett valaha kegyes mítosz vagy naiv babona, az a liberális és racionalista hit mindenképpen az, amely szerint pillanatnyi hibáktól eltekintve, biztos úton haladunk a jobb világ felé. Ez a törékeny győzelemhit a liberalizmus hősi korából ered, amikor a középosztály csillaga felemelkedőben volt. Napjainkban ez fej-fej mellett halad a cinizmussal, a szkepticizmussal és a nihilizmussal, amelyben ezek a tiszteletreméltó utódok korcsként élnek” (Reason, Faith and Revolution: Reflections on the God Debate. Kindle Edition, 70. o.).

Annak ellenére, hogy életünk bizonyos területein fejlődés látható, világunk önmagában kevés reményt és vigaszt nyújt hosszú távon. Ha reményt akarunk, akkor annak Istentől jövő reménynek kell lennie és nem földinek, természetfelettinek és nem emberinek. Erről szól az evangélium is: Isten mennyei és különleges, természetfeletti beavatkozása világunkban és életünkben. Enélkül mi más jutna nekünk, mint még több Hanániás és a hazugságaik?

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Gondolj a föld jövőjére, pusztán csak emberi szempontból! Ígérettel teljesnek látod vagy félelmetesnek, veszélyesnek és bizonytalanságokkal telinek tűnik? Mire hivatkozol válaszaidban?

2. Jeremiás üzenete az volt, hogy Hanániás hazugságain lássanak túl és tanuljanak belőle. Ellen G. White írta: „Nem kell félnünk a jövőtől, kivéve, ha elfelejtkezünk arról az útról, amelyen az Úr vezetett bennünket, és ha megfeledkezünk tanításairól, amelyeket történelmünk során adott” (Ellen G. White: Az utolsó napok eseményei. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 52. o.). Mit értett ez alatt? Mi volt a történelmünkben, amit az Úr tanított, amely segít felkészülni arra, ami biztosan bekövetkezik a jövőben?

3. Hanániás a kegyelem hamis ígéretét hirdette. Melyek azok a hazug üzenetek a kegyelemről, amelyek ellen védekeznünk kell? A kegyelem természetesen az egyetlen reményünk, de ezt hogyan lehet hazugságként bemutatni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: