A TÖRVÉNY KÖNYVE

A szentély felújítása Izrael istentiszteletének fontos reformja volt, mivel nem csak az épület renoválását kellett elvégezni. A legszebb és legmagasztosabb épületegyüttes arra a célra lett építve, hogy az imádkozó emberek otthonra lelve megízleljék az Úr nagyságát és erejét. Az épület önmagában nem volt elég, hogy szent életet eredményezzen a nép életében. A történelem tele van olyan példákkal, hogy a nép az egyik pillanatban még gyönyörű templomokban imádta az Urat, a másikban pedig elmentek és bűnöket követtek el, arra hivatkozva, amit a templomokban hallottak.

Mi történt a jeruzsálemi templom felújítása közben? Miért fontos Jósiás reakciója ezekre az eseményekre? 2Kir 22:8-11

Megtalálták a törvénykönyv egyik fontos részét, de hogy melyik töredéket vagy talán az egészet, a Biblia nem említi meg. Valószínűleg egy tekercsre leltek rá a papok, a falban kialakított mélyedésbe rejtve. Viszont az tény, hogy a törvénykönyv tartalmának ismerete meglehetősen hiányosnak bizonyult ebben az időben.

Olvassuk el 2Kir 22:12-20 verseit! Mi volt Hulda prófétanő Istentől kapott üzenete a népnek és Jósiás királynak? Mi a mondanivalója számunkra?

Hulda ugyanazt az üzenetet ismételte el, amelyet Jeremiás próféta már számtalanszor megjövendölt. Isten alkalmasnak látta egy másik szolgálóján – Huldán – keresztül megerősíteni azt, amit Jeremiáson keresztül már kijelentett. Az Istentől elfordult nép saját sírját ásta meg cselekedetei által.

„Az Úr azt üzente Huldával, hogy nem lehet a jeruzsálemi katasztrófát elhárítani. Még ha a nép meg is alázza magát Isten előtt, akkor sem kerülheti el a büntetést. Oly hosszú ideig tompította érzékeiket a gonoszság, hogy hamar visszatérnek bűnös életmódjukhoz, ha nem sújtja őket a büntetés. »Mondjátok meg annak az embernek, aki hozzám küldött benneteket: Ezt mondja az Úr: Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint, amelyet Júda királya elolvasott. Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért gyulladt fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki« (2Kir 22:15-17)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 251-252. o.). Jósiás azonban nem látta meg a viszontagságos időket, mivel békében meghalt.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: