KÉT GONOSZ

A körülmények és a háttér ellenére Jeremiás elkezdte prófétai szolgálatát. „Az Úr szava” hangzott felé, ő pedig reménnyel telve szólt, bízva abban, hogy az emberek hallgatni fognak rá és megmenekülnek a fenyegető pusztulástól, rombolástól.

Olvasd el Jer 2:21-28 verseit, majd válaszolj a következő kérdésekre!

Milyen ígéreteket adott Isten a népnek, amikor még hűségesek voltak (lásd 2. és 3. vers)?

Milyen bűnöket követtek el a papok, a lelki vezetők és a próféták (8. vers)?

Milyen módon áltatták magukat az emberek a valós lelkiállapotukkal kapcsolatban (23. és 24. vers)?

Annak ellenére, hogy Ezékiás és Jósiás király vezetése alatt a nép életében voltak lelki reformok, az emberek visszatértek régi szokásaikhoz és mély hitehagyásba estek. Jeremiás egész szolgálata alatt nem használt bizonytalan kifejezéseket arról, hogy mi a valóság. Különösen érdekesek a próféta szavai Jer 2:13 versében. Az emberek kétféle gonoszságot követtek el: elhagyták az Urat, az élő víz forrását és repedezett kutakat ástak, amelyek nem tartották a vizet. Más szóval, elhagyták az Urat és így mindent elveszítettek. Ezek a kifejezések még inkább értelmet nyernek Jézus szavai által Jn 4:10 versében.

Jer 2:5 szerint az Úr azt mondta, hogy az atyák hiábavalóságok után jártak, és ennek eredményeként „hiábavalókká” lettek. A héber szó mindkét kifejezése a hbl szóból származik, amit a Prédikátor könyve is „hiábavalóságnak”, „hiúságnak” fordít. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy „lélegzet” és „pára”. Hogyan tesz „hiábavalókká” a „hiábavalóságok után való járás”? Mit jelent ez? Hogyan segít ez a fogalom megérteni azokat, akik néha úgy érzik, hogy életük értelmetlen vagy értéktelen? Milyen választ adunk nekik?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: