A nemzet kettészakadása után a dolgok egyre rosszabbá váltak. Az északi királyságban Jeroboám olyan rettenetes lelki döntéseket hozott, amelyek hosszú távú rossz eredményekhez vezettek.

Olvasd el 1Kir 12:26-31 verseit! Mennyire vakíthatnak el a döntéshozatalunkban a közvetlen körülmények? Mit mondanak el ezek a versek erről?

A király bevezette a bálványimádást, amely a teljes népet katasztrofális helyzetbe hozta. „A Jeroboám uralkodása alatt elkezdődött hitehagyás egyre erősödött, míg végül Izrael országának teljes összeomlását okozta” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 68. o.).

Az országot Kr. e. 722-ben az asszíriai Salmaneszer megszüntette, lakosait birodalma különböző részeibe deportálta. Ebből a fogságból nem volt visszatérés, és egy időre Izrael eltűnt a történelemből (2Kir 17:1-7).

A helyzet nem volt ennyire rossz a déli királyságban, legalábbis a kezdetekben. Azonban az Úr meg akarta őket óvni attól a veszedelemtől, amellyel az északi királyságnak kellett szembenéznie; ezúttal a válság a babiloniaiak felől jött. Sajnálatos módon, néhány kivételtől eltekintve, Júdában is voltak olyan királyok, akik a népet mély hitehagyásba vezették.

Mit mondanak el a következő bibliaversek Júda királyairól? 2Kir 24:8-9, 18-19; 2Krón 33:9-10, 21-23

A borzalmas vezetés ellenére a Biblia prófétai könyveiben, beleértve Jeremiás könyvét is, megtalálhatjuk a próféták üzenetét, akiket Isten azért küldött gyermekeihez, hogy megkísérelje eltéríteni őket bűnös útjukról és hitehagyásuktól, amely az egész nép szívét emésztette. Az Úr nem mondott le népéről, időt és lehetőséget biztosított számukra, hogy gonosz útjukról letérjenek és megmeneküljenek a katasztrófától, amit végül bűneik idéztek elő.

Nagyon nehéz kilépni saját kultúránkból, környezetünkből és objektíven szemlélni magunkat. Igazából ez teljességgel lehetetlen. Miért kell mégis állandóan megvizsgálnunk magunkat a Biblia alapján? Mi más alapelvünk lenne?