Külső és belső válság

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Bírák 2:1-15; 1Királyok 12:26-31;

2Krónika 33:9-10; Jeremiás 2:1-28; 5:2-3

„Szent volt Izráel az Úrnak, az Ő termésének zsengéje; akik emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájuk, azt mondja az Úr” (Jer 2:3).

Ha egy szóval próbálnánk meghatározni az emberiség állapotát a bűnbeesés óta, az a válság kifejezése lenne, aminek a mértékét csak akkor érthetjük meg, ha látjuk, hogy mi vezetett ki belőle: Jézus kereszthalála. A válság nagyon rossz, hiszen végül is szélsőséges eszköz kellett a megszüntetésére: a kereszthalál.

Sok bibliai történet ágyazódik valamilyen válsághelyzetbe. Ez Jeremiás idején sem volt másként. Izrael népének számos külső és belső nehézséggel kellett szembenéznie. Sajnálatos módon az idegen katonai fenyegetettség ellenére a legnagyobb válságok mindig belülről jöttek. A „belülről” meghatározás nem csupán a korrupt vezetést és papságot jelentette, amely önmagában is rossz volt, hanem azt is, hogy az emberek szíve megkeményedett, gőgössé vált a bűn és hitehagyás következtében. Visszautasították az Isten által küldött figyelmeztetéseket, amelyek megmentették volna őket a katasztrófától.

A bűn önmagában rossz, de amikor nem fordulunk el tőle, akkor már válságról beszélünk.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: