Úgy rohan az élet, az évek.
Már megint ősz van, jön a tél.
Rá sem érek jól meggondolni,
honnan indultam, mi a cél?
Új nap, új kérdés és a válasz
valahogy elmarad...
Az idő kipontozza helyét:
a szív adós marad.
Örökös adósa vagyok
az én Istenemnek!
S az elmúló napok, évek
mind bennem remegnek.
– Az öröm, a bánat együtt;
így borulok eléd,
hogy áldjam és magasztaljam
életem Istenét.