TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Pál apostol szerepét a káoszelmélet pillangóhatásához hasonlították. Az elmélet szerint „Kaliforniában egy pillangó szárnycsapása hurrikánt okozhat Ázsiában.” Pál írói és prédikátori munkásságával hozzájárult, hogy a Római Birodalom egy eldugott részéről kiinduló zsidó szekta világvallássá nőtt. Tizenhárom levelében közölt gondolatai valószínűleg nagyobb hatást váltottak ki, mint bármely más, hasonló méretű, ókori görög irodalmi alkotás.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Pál Athénba, a görög-római világ szellemi életének központjába menekült, hogy elkerülje a mártírhalált. A városok védelmet nyújtottak a menekülteknek, köztük a keresztényeknek is. Az apostol nem vesztegette az idejét. Megnézte a város vallási emlékműveit, érvelt a zsidókkal és prédikált a piactéren. Olvassuk el ApCsel 17:16-31 szakaszát! Milyen módszert követve szólította meg az embereket? Hogyan ébreszt ez rá arra, hogy a különböző csoportok igényeihez kell szabnunk az üzenetünket? Ugyanakkor figyeljük meg azt is, hogy Pál sosem hígította fel az üzenetét, nem is engedett az igazságból azért, hogy emberek kedvére tegyen. A kapcsolatteremtés során hogyan győződhetünk meg arról, hogy nem teszünk engedményeket hitünk lényegét illetően?

2. Miért különösen fontos tanítás az, ami a holtak állapotáról szól? Milyen tévedések és csalások ellen véd, ha helyesen megértjük? Mi a helyzet a saját kultúránkkal? Milyen elgondolások ellen védhet meg ez a bibliai tanítás?

3. Időzzünk még annál a kérdésnél, hogy a hitben mi a jelek és csodák, ugyanakkor a logika és az értelem szerepe! Aki hajlandó rá, mondja el a csoportban, hogyan fogadta el a hitet, és milyen szerepe volt ebben a tapasztalatában a jeleknek, ill. a logikának stb.! Milyen szerepet kell kapniuk, nemcsak a hitre jutásban, hanem a hit megőrzésé-ben is?

4. Mit mondhatunk el társadalmunkban az emberek többségéről? Milyen a hátterük? Melyek a legelterjedtebb hiedelmek? Ismereteink alapján gondoljuk végig, hogy mi volna a kapcsolatteremtés legjobb módja! Melyek azok a pontok, amelyekről kiindulva felvehetjük a kapcsolatot anélkül, hogy az emberek azonnal visszariadnának?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: