PÁL ÉS A TÖRVÉNY

„A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük” (Róm 3:31). Melyik törvényről szól itt az apostol?

A törvény szó Pál leveleinek angol fordításában nagyjából százharminc alkalommal fordul elő, Az apostolok cselekedeteiben pedig még vagy hússzor. Pál arra törekedett, hogy mindenféle hátterű hallgatói és olvasói megértsék: a „törvény” szónak többféle jelentése is van, főként a zsidók között. A Tízparancsolat törvénye minden korban és minden emberre vonatkozóan érvényes, viszont az Ószövetség és a zsidó kultúra egyéb törvényeit Pál nem tekintette kötelezőnek a keresztényekre nézve.

Írásaiban az apostol a törvény szót széles körben használta, vonatkoztatva vallási ceremóniák szabályaira, polgári, egészségügyi és megtisztulási törvényekre. Írt arról, hogy az ember lehet a „törvény alatt” (Róm 3:19) és megszabadulhat „a törvénytől” (Róm 7:6). Utalt „a bűn” törvényére (Róm 7:25), és kijelentette, hogy „a törvény szent” (Róm 7:12). Említette „Mózes” törvényét (1Kor 9:9), de „Isten” törvényét (Róm 7:25) is. Még ha ez zavarosnak is tűnhet a nem zsidó hátterű olvasók számára, a héber kultúrában felnőtt zsidó hívők előtt a szövegösszefüggésből világosan kiderült, hogy melyik törvényre gondolt Pál.

Olvassuk el Róm 2:21-24, 13:8-10, 1Kor 7:19, Ef 4:25, 28, 5:3 és 6:2 verseit! Hogyan segítenek ezek a szakaszok megérteni, hogy a kereszt nem helyezte hatályon kívül Isten erkölcsi törvényét, a Tízparancsolatot?

Pál felismerte, hogy a kereszt után már nem érvényesek a ceremoniális törvények, amelyek azt részletezték, hogyan közeledhetett az ember Istenhez a papság, a szentély és az áldozatok által. A maguk idejében betöltötték a céljukat, de többé már nincs szükség rájuk. (Ez a pont különösen nyilvánvalóvá vált a templom lerombolása után.)

A Tízparancsolatban kifejtett erkölcsi törvény tekintetében azonban más a helyzet. Leveleiben Pál idézi a Tízparancsolat bizonyos részeit, másokra pedig úgy utal, hogy azok minden emberre, zsidókra és pogányokra is egyetemesen vonatkozó erkölcsi követelmények. Intett a bűnös dolgoktól, tehát semmiképpen sem akarta volna elhomályosítani azt a törvényt, ami meghatározza, hogy mi számít bűnnek. Ez éppen annyira értelmetlen volna, mintha felszólítanánk valakit, hogy ne lépje túl a sebességhatárt, miközben kifejtjük: a sebességkorlátozás már nincs érvényben.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: