AZ ETIÓP KINCSTÁRNOKKAL

ApCsel 8:26-39 szakasza szerint a későbbiekben Fülöp az etióp kincstárnokkal került kapcsolatba, aminek nyomán a misszió még egy lépéssel tovább haladt „a földnek mind végső határáig” (ApCsel 1:8). Fülöp volt a kapocs Samária és a gázai misszió között. A Jeruzsálemtől északra lévő Samáriából Fülöpöt Gázába küldte az angyal, a várostól délre. Az északi részen végzett munkája során egy egész népcsoportra koncentrált, itt pedig csupán egyetlen emberre. Samáriában Fülöp csak Mózes öt könyvére hivatkozva hirdethette Krisztust, hiszen a samaritánusok csak ezeket a könyveket fogadták el. Az etióp kincstárnokkal beszélve Ézsaiás próféta könyvére is utalhatott, valószínűleg görög fordításban.

Olvassuk el ApCsel 8:26-39 szakaszát, és közben feleljünk az alábbi kérdésekre!

Mely szakaszokat olvasta a kincstárnok Ézsaiás próféta könyvéből (az 53. fejezetből), és miért adtak e versek remek alkalmat Fülöp számára az evangelizációhoz?

Samáriában Fülöp csodákat is tett (ApCsel 8:6). Ezzel szemben, amikor az etióp kincstárnokkal beszélt, csak a Bibliát magyarázta. Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből a saját szolgálatunkra nézve?

Isten Lelke elragadta Fülöpöt, rögtön azután, hogy befejezte a Jézusról szóló jó hír magyarázatát és megkeresztelte a kincstárnokot. Arra már nem volt alkalma, hogy a hitéről és a tanításokról is beszéljen az új hívőnek. Az etióp férfi hirtelen magára maradt, hogy a keresztény hitet befogadja a saját afrikai kulturális környezetében, az Ószövetség és Isten Szentlelke vezetését követve. A Lélek előtte is munkálkodott benne, mert a kincstárnok már imádta az Urat és hittel elfogadta az Igét.

Fülöp alapvetően fontos ószövetségi igéket magyarázott el az etióp kincstárnoknak Jézus halálával kapcsolatban. Miért kell központi helyet elfoglalnia az üzenetünk hirdetésében Jézusnak, a halálának és feltámadásának? Mi lenne az üzenetünk Jézus nélkül?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: