EGY RÓMAI KATONA

Olvassuk el Mt 8:5-13 szakaszát (lásd még Lk 7:1-10)! Hogyan lehet még a legszélesebb kulturális szakadékot is áthidalni az evangélium érdekében? Mit tanulhatunk erről ebből a történetből?

Kapernaumban egy századosi rangú római katonatiszt (100 ember parancsnoka) kereste meg Jézust. A zsidók rossz szemmel nézték az elnyomó római hadsereget, és sok római gyűlölte a zsidókat. Az óriási kulturális és politikai szakadékok ellenére látjuk, hogy milyen közeli kapcsolatba került ez a római a zsidókkal.

Lukács beszámolója szerint a százados kérte „a zsidók véneit” (Lk 7:3), hogy vigyék el hozzá Jézust. Csodák csodája, ők ezt meg is tették, kérték Jézust, hogy menjen és gyógyítsa meg ennek az embernek a szolgáját. Kik voltak ezek a vének? A szövegből nem derül ki, de úgy tűnik, hogy másként viszonyultak Jézushoz, mint a többi vezető.

A százados nyilván hívő ember volt. „…csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám” (Mt 8:8) – mondta Jézusnak, elképesztő módon tanúsítva belé vetett hitét. A százados „nem várta meg, hogy maguk a zsidók elfogadják Jézust, aki Messiásnak vallja magát. Amikor a »világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert« (Jn 1:9), erre a férfira ráragyogott, és ő – bár kívülálló volt – felismerte Isten Fiának dicsőségét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 261. o.).

A százados értette és tiszteletben tartotta a zsidók vallási érzékenységét. Tisztában volt azzal is, hogy a törvény értelmében zsidók nem léphettek be pogányok házába. Ezért kérte, hogy Jézus csak távolról segítsen neki. A szolga meggyógyult, a pogány százados hite elnyerte jutalmát. Jézus rámutatott, hogy a százados annak a nagyszerű napnak az előképét adta, amikor majd a Messiás lakomáján a világ minden részéről származó emberek csatlakoznak a zsidó pátriárkákhoz.

Sok dologra emlékezhetünk a csodálatos gyógyítás történetéből, arra mindenképpen, hogy az óriási kulturális különbségek sem tarthatták távol egymástól a zsidókat és ezt a római katonát. Hogyan kell megtanulnunk felülemelkedni minden kulturális különbségen (jó lelkiismerettel), hogy mások szolgálatára lehessünk? Milyen tanulságokat találunk ebben a történetben erre vonatkozóan?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: