TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Máté szerint Jézus megjövendölte, hogy „az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” (Mt 24:14). A Szentírás ugyanakkor valami mást is világossá tesz: „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül” (Mt 24:36). Figyeljük meg azt is, amit itt mondott Jézus: „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett” (ApCsel 1:7).

Tehát miközben az evangélium jó híre hirdettetik, méghozzá úgy, mint még soha azelőtt, és amikor hisszük, hogy Krisztus hamarosan visszajön, nem szabad belegabalyodnunk az időpontok számítgatásába! „Ne engedjük, hogy egészen lekössenek az Isten által ki nem jelentett időkkel kapcsolatos spekulációk! Jézus figyelmeztette a tanítványait, hogy vigyázzanak, de ne csak egy bizonyos ideig. Követőinek mindig készen kell állniuk Vezetőjük parancsait meghallani. Feladatuk, hogy vigyázzanak, várjanak, imádkozzanak és dolgozzanak, míg Uruk visszatérésének az ideje közeledik” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1892. március 22.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. A Krisztus visszajövetele idejének meghatározását tiltó egyértelmű tanítás dacára alig volt év, amikor a hírekben nem hallottunk keresztény csoportokról, amelyek Krisztus adventjének idejét próbálták előre megmondani. Miért ragaszkodnak az emberek ehhez azon túl, hogy jó módszernek tartják a pénzgyűjtésre? (Ugyanis ha Jézus a jövő év június 19-én visszajön [ide tetszőlegesen bármilyen időpontot beszúrhatunk], akkor mi hasznát látjuk most a pénzünknek?) Miért árt különösen sokat a keresztények bizonyságtételének, hogy ezek az időpontok évről évre tévesnek bizonyulnak?

2. Gondoljuk végig, hogy mennyi akadállyal kellett az első hívőknek szembenézniük a misszió első néhány évében, különösen azért, mert olyan kevesen voltak! Milyen nehézségekbe ütközünk ma a missziómunka közben? Mit tanulhatunk az őskeresztény egyház sikereiből, ami segít, hogy elvégezzük, amire világos megbízatást kaptunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: