MISSZIÓ A POGÁNYOK KÖZÖTT

Jézus az ideje nagy részét a zsidók között töltötte, saját kulturális közegükben szolgált nekik, ugyanakkor azonban tanításával és szolgálatával világossá tette, hogy küldetése egyetemes. Az evangéliumot hirdetni kell a népeknek, és e tevékenységnek Izrael a kiindulópontja. Isten tervének része a pogányok megmentése is. Ez a gondolat benne foglaltatott Jézus tanításában.

Jézus alábbi tanításai hogyan utalnak a nem zsidó hátterű népek között végzendő misszió szükségességére?

Mt 5:13-14

Mt 13:36-43

Mk 14:9

Lk 14:16-24

Noha Jézus főként a zsidók között forgott, kétség nem fér hozzá, hogy szolgálata kezdettől fogva az egész világ felé irányult. Keresztelő János ezt már a keresztségekor világosan kijelentette. „Másnap János látta Jézust hozzá menni, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29, ÚRK). A világ szó (görögül koszmosz) az evangéliumokban vagy százszor fordul elő. Az utalások fele azt fejezi ki, hogy Jézus az egész világ Megváltója.

Lk 14:16-24 példázatában a meghívottak különféle kifogásokkal maradtak távol. Olvassuk el újból, mi mindennel akarták kimenteni magukat! Egy bizonyos szinten egyik sem tűnt képtelennek, ugye? Milyen fontos tanulságot vonjunk le ebből?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: