Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, „Eszter királyné kora” c. fejezet, 372-375. o.

Az „Isten maradék népe elleni végső rendelet nagyon fog hasonlítani ahhoz, amelyet Ahasvérus adott ki a zsidók ellen. Az igaz egyház ellenségei ma a szombat parancsát megtartók kis csoportjában Márdokeust látnak a kapuban. Isten népének a menny törvénye iránti tisztelete állandó szemrehányást jelent azok számára, akik nem félik az Urat és lábbal tiporják szombatját” (i. m. 375. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Milyen párhuzamot vonhatunk a zsidók elleni rendelet és aközött, ami majd az utolsó napokban fenyeget, amikor a „fenevad bélyege” előtérbe kerül?

2. Ókori zsidók, valamint egyes keresztények is vitatták, hogy Eszter könyvének valóban van-e helye az ószövetségi kánonban. Ez az irat hiányzott annak a közösségnek az ószövetségi gyűjteményéből, amely a Holt-tengeri tekercseket készítette, mint ahogy az ókori Törökország meg Szíria területén lévő gyülekezetekéből is. Eszter könyvében nem szerepel Isten neve, miközben a pogány királyra vagy százkilencven utalást találunk. Nem hallunk a könyvben imáról, áldozatról, templomról, sem istentiszteletről, csak böjtölésről esik szó. Végül pedig meg sem említi a szövetség lényeges elemeit, a megbocsátást és a könyörületet. Mégis az Úr jónak látta bevenni Eszter könyvét a kánonba. Miért? Milyen komoly lelki tanulságot találunk ebben azzal kapcsolatban, hogyan képes Isten még az igen nehéznek mutatkozó körülmények között is a javunkat munkálni az életünkben?

3. Beszélgessünk még arról, hogy a misszionáriusok és a missziómunkában résztvevők időnként nem mondják meg nyíltan, kik is ők és miért dolgoznak! Milyen nyomós okkal tehetik ezt (ha van ilyen)? Például a keresztényekkel ellenséges országokban a misszionáriusok nagyon vigyáznak, nehogy felfedjék kilétüket. Ha arra érzünk késztetést, hogy ne valljunk színt azonnal, hogyan tehetjük ezt meg mindenféle tisztességtelenség és megtévesztés nélkül?