„Amikor a verem közelébe ért, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt a király Dánielhez: Dániel, az élő Isten szolgája! A te Istened, akit mindenkor tisztelsz, meg tudott-e szabadítani az oroszlánoktól” (Dán 6:20, ÚRK)? A király úgy szólította meg Dánielt, hogy „az élő Isten szolgája”. Mit fejeztek ki a szavai?

Dániel próféta könyve 6. fejezetében új birodalommal és új királlyal találkozunk, Dániel mégis pozícióban maradt, sőt feljebb is került. Ő lett a három igazgató egyike, akiknek az uralkodó százhúsz kormányzót rendelt alá. Dárius király azt is fontolgatta, hogy őt nevezi ki az egész birodalom fővezérévé. Ez azonban felszította az igazgatók és kormányzók ellenszenvét. Rábírták az uralkodót, hogy az egész birodalomra vonatkozóan adjon ki egy rendeletet, ami valójában egyedül Dánielt célozta meg. Így aztán a prófétát az oroszlánok vermébe vetették, de Isten drámai erővel közbelépett egy olyan helyzetben, amit még a Dániellel együtt érző király sem másíthatott meg. A próféta szabadulása akkora örömet okozott Dáriusnak, hogy az egész birodalomba szétküldte a Dániel Istenét magasztaló királyi nyilatkozatot.

„Akkor Dárius király azt írta minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, amelyek az egész földön laktak: Békességetek bőséges legyen! Megparancsolom, hogy birodalmam minden országában féljék és rettegjék Dániel Istenét! Mert ő az élő Isten, aki mindörökké megmarad. Királysága nem pusztul el, és hatalma mindvégig megáll. Ő az, aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; ő az, aki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából” (Dán 6:25-27, ÚRK).

Olvassuk el Dániel 6. fejezetét! Mi érzékelteti ebben a szakaszban, hogy a próféta már előbb is komoly bizonyságnak számított a király sze-mében? Mi utal arra a királyi rendeletben, hogy Dárius többet is tudott Istenről annál, mint amit a csodálatos, drámai szabadulás láttán felismert? Ezek szerint hogyan tehetett bizonyságot neki Dániel?