„Ezt mondta az ÚR Ábrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked. Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel. Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz. Megáldatik benned a föld minden nemzetsége” (1Móz 12:1-3, ÚRK).

Ábrám nevének jelentése: „magasztos atya”, amit Isten Ábrahámra („sokaság atyja”) változtatott. A pátriárka Ur városában, a mai Irak területén nőtt fel. Isten elhívta, hogy hagyja hátra a jól ismert társadalmi, vallási közeget, amelyben élt, és vándoroljon el egy ismeretlen országba, ahol az Úr száz éven át lelki átalakítást végzett rajta. Ennek következtében a „hívők atyja” vált belőle. Egyéni és családi küzdelmek között lett Ábrahám a misszionáriusok „prototípusa” számos népcsoport között. Mélyen tisztelt vezető volt, aki bizonyságát adta Istenbe vetett hitének.

Olvassuk át 1Móz 12:1-3 verseit! Milyen elveket találunk itt, amelyek mindannyiunkra vonatkoznak, a magunk körülményei között? Vagyis mit tapasztalt Ábrahám akkor, amivel a magunk módján ma mi is találkozhatunk (lásd Zsid 11:8-10)?

Isten arra szólította a pátriárkát, hogy hagyja maga mögött a múltját, hittel induljon el, higgye el, ami hihetetlennek tűnt és tegye meg azt, amire elhívta. Hűsége következtében áldást nyer a világ minden népe. Ábrahámhoz hasonlóan sokan átmennek próbákon. Talán mi nem halljuk, amint Isten hangja közvetlenül megszólít, de Igéje tanításai és gondviselése által szól hozzánk. Esetleg arra kér, hogy fordítsunk hátat a gazdagsággal és köztisztelettel kecsegtető karrierünknek; lehet, hogy el kell hagynunk a hozzánk hasonlóak társaságát, ami pedig számunkra előnyösnek ígérkezne, és el kell szakadnunk a családunktól; valóban megeshet, hogy olyan útra kell lépnünk, amelyen csak az önmegtagadást és a nehézségeket, az áldozatot látjuk. Viszont hogyan is mondhatnánk nemet, ha Isten elhívott?

Mózes első könyvében a héber szöveg szó szerint így hangzik: „És Isten szólt Ábrámnak: menj el magadért a földedről…” Azt mondta neki, hogy „önmagáért”, vagyis a saját érdekében menjen el. Hogyan értsük ezt? Hogyan alkalmazható ez a saját életünkre?