Isten misszionáriusi lelkülete

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:26-28; 2:15-17; Máté 5:13-14;

János 3:14-15; 2Korinthus 5:21; 1János 2:16

„Íme, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul népeknek” (Ézs 55:4).

Világunk megromlott, és ebben nekünk, embereknek nagy a szerepünk, hiszen bűnösök, ízig-vérig rosszak vagyunk. Még ha szeretjük is azt gondolni magunkról, hogy fejlődünk, javulunk, az elmúlt évszázad történelme nem igazán bátorító. Ennek a századnak pedig még a negyede sem telt el, ám a dolgok innen sem tűnnek túl fényesnek. Egy korábbi brit politikust idézve, ha a múlt a jövő előfutára, nem számíthatunk másra, csak „vérre, kínlódásra, könnyekre és verítékre.”

Azért még nincs minden veszve. Ellenkezőleg! Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, és a halála által miénk a megváltás, a helyreállítás és minden dolog újjáteremtésének az ígérete. „Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt” (Jel 21:1).

Nem maradtunk magunkra, elárvultan a hideg és nyilván érzéketlen, hatalmas kozmoszban, hogy megvédjük magunkat! Persze még védekezni sem tudnánk, hiszen az ellenünk felsorakozott erők jóval hatalmasabbak nálunk. Éppen ezért Isten már a világ megteremtése előtt megvetette a megváltási terv alapját, hogy megtegye értünk azt, amire mi képtelenek lennénk.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: