SZABÓ JUDIT: PUSZTAI ÚT

Szívem kemény, megrepedt agyag,

élet vízre szomjazó anyag.

Próbák kövein botladozom,

nem csak a saru lábaimon,

de a lelkem is ronggyá szakadt.

Néha nem tudom merre szabad,

keresem hol a hely, hogyan mondjam,

ki az akinek az igéd szóljam.

Uram, olykor megesett, hogy a puszta,

zúgolódásom szavát visszhangozta.

Ha bánat téglái körbefognak,

az egyiptomi véres ostornak,

újra érzem bőröm felszakadt sebét,

hallom a fáraó dühödt seregét.

Kétségek közt keresem rejtekem,

legyen karjaidban menedékem.

Égő csipkebokorhoz szaladtam,

csak veszteség hamvait találtam,

arcomat poklos kezeimbe temetem,

sírok, a két kőtáblát hová menthetem?

Szívemnek rejtekébe teszem,

törvényed vonása ne vesszen,

kopott feledésbe ne kerüljön miértje,

hadd legyek frigyládája, hogy töretlen védje.

Mikor lábam idegen földön jár,

oltalmazóm legyél és erős vár.

Ha hívsz, hogy harcoljak érted,

ne hozzak eléd mentséget.

Az ígéret föld küszöbén állva,

hála áldozatom hozzád száll ma.

Bár kóró hitem, a hibátlantól oly messze,

bízom, mert a Te kezedben, senki sincs veszve.

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: