A gonosz szőlőművesek példázata (Lk 20:9-19) nagy tanulságul szolgál a megváltás történetében. A középpontjában Isten és a bűnösök iránti folytonos szeretete áll. Jézus a példázattal konkrétan kora zsidó vezetőit szólította meg („mert megértették, hogy ellenük mondta ezt a példázatot” [19. vers, ÚRK]), ám a mondanivalója örökzöld. Minden nemzedékre, gyülekezetre vonatkozik, és minden emberre, akinek szívére áradt Isten szeretete és bizalma, és akitől Isten hűséges választ vár. Ma mi vagyunk a munkásai, és levonhatunk néhány tanulságot ebből a példázatból arra vonatkozóan, hogyan is látja Isten a történelmet.

Olvassuk el Lk 20:9-19 verseit! Miként vonatkozik az itt tanított alapelv ránk is, ha a példázat szereplőinek hibáit elkövetjük?

A szőlőskertben dolgozók ahelyett, hogy a szeretet és hűség gyümölcseit adták volna Istennek, elhagyták és becsapták Őt. Az Úr azonban a szőlőskert tulajdonosaként újabb és újabb szolgákat (10-12. versek), újabb és újabb prófétákat (Jer 35:15) küldött kitartó szeretettel, hogy megnyerje övéit hűséges sáfárainak. Csakhogy minden próféta az elutasítás áldozata lett. „A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok” (ApCsel 7:52)?

Isten megváltási tervének története valójában egy hosszú szerelmi történet. Egymást követik a tragédiák, az üdvösség végül mégis diadalt arat. A keresztet feltámadás követi. A megvetett kő szegletköve lett egy hatalmas templomnak, ami Isten közösségének ad majd otthont. Ott a megváltottak – szegények és gazdagok, zsidók és pogányok, férfiak és nők – egy népként, az „eszkatologikus” szőlőskertben (Isten országában) élnek majd, és örökre élvezik gyümölcseit.

Még ha nincsenek is ma élő próféták közöttünk, mi is képesek lehetünk elutasítani Isten hírnökeit, ahogy a régiek tették. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem fogjuk elvetni a hírnököket és üzenetüket?