„FÉLJÉTEK AZ ISTENT”

„Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget” (Jel 14:7) – így hangzik a három angyal üzenete közül az első, ami igencsak központi szerepet tölt be a hetednapi adventisták életében és hitében. Istent félni nem azt jelenti, hogy félünk tőle, mint ahogy sokan gondolják. Inkább elismerjük Őt és amit kíván tőlünk. Hitbeli lépés ez, ami teljes elkötelezettséggel jár. Egyedüli irányítója és Ura lesz életünknek, beleértve gondolatainkat, tetteinket, kapcsolatainkat és sorsunkat. A tanítványság, ami ilyen „félelmen” alapul, megingathatatlan talajon áll.

Olvassuk el Lk 12:4-12 verseit! Mit mond itt Jézus a félelemről?

Ez a szakasz elmondja, hogy kitől féljünk és kitől ne. Az olyan hatalmaktól nem kell félni, amelyek ehhez a világhoz tartoznak és csak a testet bánthatják. Viszont féljük Istent és engedelmeskedjünk neki, hiszen az Ő kezében biztonságban van az örök sorsunk! Istenünk, aki a kis verebekre is ügyel (Lk 12:6) és aki fejünk hajszálait is számon tartja (7. vers), végtelenül szerető és gondoskodó Isten, akinek szemében egyen-egyenként hihetetlenül drágák vagyunk. Hány és hány félelmünk oszlana el, ha valóban hinnénk ebben?!

Lk 12:13-21 verseiben mire figyelmeztetett Jézus?

Jézus nem volt hajlandó beavatkozni két testvér vitájába, akik az örökségen osztozkodtak, azonban kihangsúlyozta hallgatói számára a tizedik parancsolat időszerűségét (2Móz 20:17) a kapzsiság bűnével kapcsolatban. Rámutatott az örök igazságra: nem a megszerzett dolgokban van az ember élete (Lk 12:15). A bolond gazdag a saját maga által tákolt szűk ketrecben élt. Semmi más nem számított neki. Mennyire kell vigyáznunk, nehogy beleessünk ebbe a csapdába! Ez különösen fontos azok számára, akik bőséges anyagi forrásokkal rendelkeznek.

Élvezzük ugyan az anyagi természetű dolgokat, de gondoljunk bele, hogy mennyire kevéssé tehetnek megelégedetté, különösen az örökkévalóság fényében! Mégis miért olyan könnyű elkövetni azt a hibát, amitől Jézus óvott Lk 12:16-21 verseiben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: