TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Krisztus életével, tanításával és példájával megvilágított tökéletes magyarázatát adta az önzetlen szolgálatnak, amelynek az eredete Istenben van. Isten nem önmagáért él. A világ megteremtésével és minden dolgok fenntartásával állandóan másokért szolgál. »… felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mint a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mint a hamisaknak« (Mt 5:45). A szolgálatnak ezt az ideálját Isten rábízta Fiára. Isten azért adta Jézust e világnak, hogy az emberi nemzetségnek Ő legyen a feje, és hogy példájával megtaníthasson bennünket arra, hogy mit is jelent másokért élni. Egész életét a szolgálat törvénye szerint élte le. Mindenkin segített, és mindenkinek szolgált. Krisztus így élte, így töltötte be Isten törvényét. Példájával megmutatta, hogy miként kell nekünk is engedelmeskednünk Isten törvényének” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 555. o.).

„Ez nem elképzelt eset volt, valóban megtörtént, pontosan úgy ismerték, ahogy Jézus előadta. A pap és a lévita, akik elkerülték az embert, szintén a Krisztust hallgató társaságban voltak” (i. m. 422. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Tekintsük át újra a vasárnapi tanulmány végén található igen fontos kérdést! Ki ne hallott volna már olyan kijelentést, hogy valaki azért tett meg valamit, mert „Isten mondta neki”? Hogyan szól hozzánk Isten? Ugyanakkor milyen veszélyeket rejt, ha neki tulajdonítunk valamit csak azért, hogy tetteinket igazoljuk?

2. Tekintsük át a „négy jaj” leírását Lk 6:24-26 szakaszában! Vajon hogyan érthetnénk meg, mit mond itt Jézus? Valójában mire figyelmeztet? Mi mindenben legyünk óvatosak életünk során?

3. Gondolkodjunk el a tekintély egész kérdésköréről! Mi a tekintély? Mely formáit ismerjük? Milyen típusú tekintély tipor le másokat? Hogyan kellene viszonyulnunk a különböző típusú tekintélyt képviselőkhöz életünk során? Mi történik, ha összecsapnak felettünk a különböző tekintélyt képviselő személyek vagy hatalmak?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: