AZ ISTEN KRISZTUSA

Olvassuk el Lk 9:18-27 verseit! Miért vonta kérdőre a tanítványait Jézus, ha előre tudta a válaszukat? Mit akart nekik megtanítani nemcsak önmagáról, hanem arról is, hogy mit jelent Őt követni?

„…ti kinek mondotok engem” (Lk 9:20)? A kérdés, amit Jézus 2000 évvel ezelőtt feltett, ma is érvényes. A történelem során az emberek sokféle választ adtak rá. Kiváló tanítómester, erkölcsi tanító és példakép, az igazság megtestesítője, az önfeláldozás mintaképe, félelmet nem ismerő próféta, társadalmi újító, példája mindannak, amivé egy embernek válnia kell. Ám egyik válasz sem ér fel azzal, amit Péter felelt az eredetileg elhangzott kérdésre. Jézus kinyilvánította hatalmát a természet (Lk 8:22-25), a démonok (26-35. versek) és a betegségek felett (Lk 5:12-15; 8:43-48), hogy képes ötezer embert jóllakatni szinte a semmiből (Lk 9:13-17). Később azt is bemutatta, hogy hatalma van még a halálon is (Lk 8:51-56). Mindezek után két kérdést intézett tanítványaihoz: először megkérdezte, hogy mit gondolnak róla mások, majd pedig azt, mit gondolnak róla maguk a tanítványok. Nem mintha olyasmi érdekelte volna, amiről még nem volt tudomása. Sokkal inkább nekik akart segíteni, hogy megértsék: olyan elköteleződést kíván tőlük, amiért mindent oda kell adniuk.

„Jézus ismerete számunkra sohasem lehet másodrendű. Lehet, hogy ismerünk minden véleményt, amit csak valaha elmondtak róla; olvastunk minden jelentős krisztológiai művet, amit emberek kigondoltak és leírtak; nagyszerűen össze tudjuk foglalni mindazokat a tanításokat, amelyeket a nagy gondolkodók és teológusok megfogalmaztak, mégsem vagyunk keresztények. A kereszténység nem azt jelenti, hogy tudunk valamit Jézusról, hanem hogy ismerjük Őt. Jézus Krisztus személyes állásfoglalást kér tőlünk. Nemcsak Pétertől kérdezte meg, hanem mindnyájunknak felteszi a kérdést: Te kinek mondasz engem” (William Barclay: The Gospel of Matthew. [Máté evangéliuma.] Bangalore, 2009, Theological Publications in India. 2. köt., 161. o.)?

A mi válaszunk sem lehet kevesebb annál, amit Jézus kérdésére Péter megvallott: Jézus az Isten Krisztusa (Lk 9:20). Krisztus azt jelenti: a „Felkent”, a Messiás, akinek nem az volt a küldetése, hogy politikai felszabadító legyen, hanem Ő a Megváltó, aki megszabadítja az emberiséget Sátán láncaiból, a bűnből és megalapítja az igazság országát.

Nem elég egyszerűen csak tudni, hogy ki volt Jézus, személyesen meg kell Őt ismernünk! Tehát ha állítjuk, hogy ismerjük Jézust, valójában mit tudunk róla?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: