KRISZTUS, A GYŐZTES

Lukács és Máté felcseréli a második és a harmadik kísértés sorrendjét. Az ok nem világos, de ez nem is fontos. A lényeg, hogy Jézus végül győzött Sátán felett, és ezt mindkét evangélium megerősíti. A kísértéseket tanulmányozva arra kell felfigyelnünk, hogy Jézus Krisztus valóságos személy, aki hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett, de nem vétkezett (Zsid 4:15). Jézus legyőzött minden kísértést, ezzel diadalt aratott Sátán felett, majd Isten Igéjét idézve, a mennyei erőforrással imakapcsolatot tartva elindult, hogy hirdesse Isten országát és bejelentse a messiási kor kezdetét.

Olvassuk el Lk 4:9-13 és Mt 4:5-7 verseit! Az első két kísértés alkalmával Jézus az Igével kerekedett felül Sátán fondorlatain. Most, a harmadik kísértésnél Sátán szintén az Írást idézte, hogy próbára tegye Jézust, vajon valóban komolyan veszi-e Isten Szavát. Mi történt itt, és hogyan felelt Jézus?

Sátán ekkor a jeruzsálemi templomnak, a zsidó történelem legszentebb helyének a csúcsára vitte fel Jézust. Sion városa, a templom, ahol Isten népe között lakott, lett az a hely, ahol Sátán újabb ütközetét vívta Jézussal. „Ha Isten Fia vagy” – ismét ez a bevezető. Figyeljük meg, mit is mond itt! Ha Isten valóban az Atyád, és ha a küldetésed valóban tőle van, akkor vesd le magad innen az oromról, és tedd Őt próbára egyszer s mindenkorra! Hiszen ha így van, Isten nem engedi, hogy bármi bajod essen. Aztán idézte az Írást: „Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged” (Lk 4:10).

Sátán jól ismeri a Szentírást, de félremagyarázza. Azt a taktikát követte, hogy megpróbálta Jézust rávenni: tegye csak próbára Istent. A mindenható Isten valóban megígérte, hogy angyalaival megoltalmazza övéit, de csak akkor, ha az Ő akaratát cselekszik, mint ahogy történt ez Dániel és társai esetében. Jézus ismét határozottan válaszolt Sátánnak, a Szentírást idézte és kijelentette, hogy nem szabad kísérteni Istent (12. vers). A mi feladatunk, hogy Isten akaratának oltalmába helyezzük magunkat, a többit pedig hagyjuk rá.

Figyeljük meg tehát a négy dolgot, amit a Biblia a kísértésekkel kapcsolatosan tanít: 1) Senki sem mentesül a kísértésektől; 2) Amikor Isten megengedi, hogy kísértések érjenek, akkor a kegyelmét is biztosítja az ellenálláshoz és erejét a győzelemhez; 3) A kísértések nem mindig ugyanolyan formában jelentkeznek; 4) Senkit sem ér nagyobb kísértés, mint amit el tudna viselni (1Kor 10:13).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: